Nagyvilág

Szijjártó Péter: Törökországba is lehet utazni bármilyen oltással

Magyarország és Törökország megállapodott arról, hogy kölcsönösen elfogadja az egymás által kiállított oltási igazolványokat keddtől, és mindazok, akik oltási igazolvánnyal rendelkeznek, szabadon közlekedhetnek a két ország között – jelentette be Szijjártó Péter hétfőn a Facebook-oldalán.

A külgazdasági és külügyminiszter azt mondta, ez azt jelenti, hogy azok a török és magyar állampolgárok, akik már megkapták az oltást és az erről szóló igazolást, teszt és karantén nélkül utazhatnak a két országba.

A miniszter szerint a bejelentés világosan mutatja, hogy hamis volt az a híresztelés, amely szerint a keleti vakcinával oltottak majd nem utazhatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik