Nagyvilág koronavírus

1,2 millió adag kínai vakcina érkezett Magyarországra

MTI/Mohai Balázs
MTI/Mohai Balázs

Szombat hajnalban 1,2 millió adag Sinopharm-vakcina érkezett Kínából Magyarországra, „ez az eddigi védekezési időszak legnagyobb oltóanyag-szállítmánya” – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter közölte: a szombati szállítmánnyal 3,3 millió adagra nőtt a Kínából beérkezett vakcina mennyisége. A szerződés értelmében Magyarország még egy 1,7 millió adagból álló szállítmányt vár az ázsiai országból – tette hozzá.

A külügyi tárca vezetője hangsúlyozta: a beérkezett nagy mennyiségű kínai vakcina lehetővé teszi, hogy „a következő mérföldkő, az ötmillió beoltott felé tegyünk egy hatalmas lépést”. Ez – mint fogalmazott –

közelebb visz minket ahhoz, hogy az élet visszatérjen a normalitás talajára.

Szijjártó Péter közölte, ma már senki nem vitatja, hogy az oltás az egyetlen jó és hatásos válasz a világjárványra. Akik be vannak oltva, azok biztonságban tudhatják magukat – hangsúlyozta, majd mindenkit arra kért, hogy oltassa be magát.

Ennek oltóanyagbeli akadálya most már egészen biztosan nincs

– hangoztatta, majd kiemelte: Magyarország az első olyan ország Európában, amely elérte azt az állapotot, hogy van bőven elég oltóanyag.

Be tudunk oltani mindenkit, aki arra igényt tart

– mondta a miniszter.

Koronavírus

Ajánlott videó

Olvasói sztorik