Nagyvilág koronavírus

Szinte mindenki elzavarná a szlovák kormányt, mégis túlélheti a válságot

VLADIMIR SIMICEK / AFP
VLADIMIR SIMICEK / AFP
Hónapok óta remeg a talaj Igor Matovič szlovák kormányfő lábai alatt a koronavírus-járvány kezelése miatt, de a rendkívül magas elutasítottsága mellett sem elképzelhetetlen, hogy a mániákus miniszterelnök kihúzza a ciklusa végéig.

Amint arról a napokban részletesebben is írtunk, Szlovákiában a koronavírus „csehszlovák” variánsa pusztít. Igor Matovič kormányfő jelenleg két fronton próbál meg egyszerre helytállni: szeretné visszaszorítani a tomboló járványt, valamint helyreállítani a fogyatkozó népszerűségét, ám az egymással összefüggésben lévő feladatok mintha egyre inkább megvalósíthatatlanok lennének.

Ravasz Ábel, a Bél Mátyás Intézet igazgatója szerint – aki romaügyi kormánybiztos volt az előző kabinetben – a miniszterelnök sajátos szerepet szánt magának a járványkezelésben, és a szövetségeseitől az egészségügyi szakértőkig mindenkinél okosabbnak tartja magát. És bár a szlovákoknak már elegük van belőle, mégis túlélheti a krízist, mert a koalíciós partnerei vagy nem akarják, vagy nem tudják megbuktatni őt.

Elképesztő mélypont

Matovič 2010-ben tűnt fel új szereplőként a politikában, az ezt követő egy évtizedben pedig lassan, fokozatosan javult a megítélése. Az áttörést a 2020-as országgyűlési választás jelentette számára. A szavazás előtt néhány hónappal még alig 5 százalékon állt a támogatottsága, de az előző kormányokkal szemben tanúsított határozott kiállásával, a korrupcióellenes törekvéseivel és az érzelmi alapú megközelítéseivel annyi embert maga mellé állított, hogy ennek többszörösét gyűjtötte be a voksoláson, és ő alakíthatott kormányt.

A Híd párt elnökségi tagja szerint a miniszterelnök nem találta könnyű helyzetben magát, mert beiktatása után rögtön a koronavírus-járvány első hullámával kellett szembenéznie. Mivel Szlovákiában tavaly tavasszal sikerült rendkívül alacsonyan tartani a fertőzöttek számát, a választópolgárok többsége úgy érezte, helyes irányban haladnak a dolgok.

Áprilisban 48 százalékon állt a bizalmi mutatója, ami az ezt követő hónapokban elképesztő ütemben romlani kezdett, és kora őszre 32 százalékra esett vissza. Erre jött rá a második hullám majd idén év elején a harmadik hullám, így jutottunk el odáig, hogy jelenleg 78 százalék elutasítja őt

– fogalmazott.

Eltakarítanák az útból a miniszterelnököt

Szlovákia Európában elsőként rendelte el az ország lakosságának letesztelését, ezt azóta is megismétlik minden héten, de Ravasz Ábel szerint mivel az antigén tesztek sok esetben hamis biztonságérzetet adnak, az emberek fertőzötten is mentesülhetnek a kijárási tilalom alól. E mellett a tömött sorokban várakozó emberek egymást is megfertőzhetik, részben ezzel magyarázható, hogy drasztikusan nő az új esetek száma az országban.

Matovič makacs ember, amit kitalál, annak általában úgy is kell lennie. Ravasz Ábel szerint sokan éppen ezért gondolják úgy, hogy a bukás bele van kódolva a munkájába.

Nagyon sokan, köztük már a köztársasági elnök is felszólította Matovičot, hogy bízza valaki másra a járványkezelést. Fel is kérte a járványügyi szakértőket erre a feladatra, ám néhány héttel később már nem félt kritizálni őket, mondván, amíg az ő kezében volt az irányítás, nem pusztított így a járvány. Érdekesség, hogy a korábban magáról lepattintott szakértőket most kerekasztalhoz hívta, de ezeknek a megbeszéléseknek eddig semmilyen eredménye nem lett

– magyarázta.

VLADIMIR SIMICEK / AFP

Ravasz Ábel kormányközeli forrásokra hivatkozva elmondta, a harmadik hullám jelentős terjedését illetően teljes a tanácstalanság vezetői szinten. Valószínűleg Szlovákia Csehországhoz hasonlóan újabb szigorításokat vezethet majd be, így például megtilthatják a közlekedést a járások között. Hogy ez mire lesz elég, még nem tudni.

Kapcsolódó
Megérkezett Szlovákiába a Szputnyik V első szállítmánya
100 ezer embernek elegendő vakcinát szállított le a légierő gépe.

Matovič kezére játszanak a körülmények

A Bél Mátyás Intézet igazgatója emlékeztetett, az elmúlt egy évben számos olyan belső konfliktus látott napvilágot a kormány köreiből, melyek nem javítanak Matovič helyzetén.

A legnagyobb ellentét közte és gazdasági minisztere, a Szabadság és Szolidaritás pártot vezető Richard Sulík között rajzolódott ki. Matovič rendre válogatott sértésekkel küldi melegebb éghajlatra koalíciós partnerét, ha rosszul áll a kormány szénája, vagy épp felszálló ágban van a járvány. Sulík volt már idióta és sírásó is – a kormányfő szerint.

Sokan úgy vélik, hogy előbb-utóbb Matovič vesztét jelentheti a politikája, de Ravasz nem osztja ezt az álláspontot. Kifejtette, a koalíciós pártok vagy nem tudják, vagy nem akarják bedönteni a jelenlegi kormányt.

A jobboldali neoliberális, euroszkeptikus Szabadság és Szolidaritás élén álló Sulík 2011-ben már bedöntötte a Radicová-féle kormányt, ezért ha ez megismétlődne, azt sem ő, sem a pártja nem bírná ki, és az alighanem a politikai pályája végét jelentené. Ebből fakadóan ha bukik is a kormány, az rajtuk kívülálló okok miatt kell történjen. A szintén koalíciós tag, populista Család Vagyunk üzletorientált, amelynek tagjaival meg lehet egyezni, ők nem borítják a bilit. Emellett az Andrej Kiska, volt szlovák államfő által alapított Az Emberekért párt hiába is lépne ki, attól megmaradna a többsége a koalíciónak. Matovič plusz partnerként vette be őket, tehát a szükségesnél több szövetségese van

– értékelt Ravasz, aki úgy összegzett: mivel Matovič és az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek jelen állás szerint legközelebb már nem tud kormányt alakítani, a mostani ciklusból próbálják meg kihozni a legtöbbet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik