Nagyvilág

Meghalt a cellájában a férfi, akit újszülött lánya megöléséért ítéltek el

Holtan találták a cellájában, a leedsi börtönben, vasárnap a 22 éves Liam Deanet, aki életfogytig tartó börtönbüntetését töltötte, újszülött lánya megöléséért. A férfi meggyilkolásával egy másik fogvatartottat, a 28 éves John Westlandet vádolják – írja az Independent.

Deane kislánya, Luna július 9-én született. Másnap a gyermek anyja megkérte a párját, hogy néhány órára figyeljen a kicsire, amíg ő alszik egyet. A baba nyugtalan lett, sírni kezdett, az apja sehogyan sem tudta megnyugtatni. A férfi elveszítette a fejét, egyre erősebben rázta, majd többször megütötte a kislányt.

Deane rémülten ébresztette fel a párját, azt mondta neki a kicsi leesett, azóta nincs jól, nehezen lélegzik. Lunát kórházba szállították, ahol azonnal intenzív osztályra került. A kislány július 14-én halt bele súlyos agysérüléseibe.

Amikor a rendőrök kihallgatták, Liam Deane összeomlott, és bevallotta a gyermek bántalmazását. A bíróság életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte a férfit, azzal a kitétellel, hogy leghamarabb tíz év letöltése után tárgyalhatnak a feltételes szabadlábra helyezéséről.

John Westland már hétfőn megjelent a bíróság előtt, de csak a vádat közölték vele, a férfi az adatain kívül semmit sem mondott. Második meghallgatása csütörtökön lesz.

(Kiemelt képünkön Liam Dean, fotó: West Yorkshie Police)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik