Nagyvilág

Halálos áldozatai is vannak a görögországi áradásoknak

A Földközi-tenger környékén napok óta tombol a vihar.

Eddig legalább hét ember vesztette életét az áradások miatt Görögországban – jelentették a helyi hatóságok. Legalább öt ember, két nő és három férfi vesztette életét a görög fővárostól, Athéntól mintegy húsz kilométerre nyugatra található Mandra városában; saját, elöntött telkükön lelték halálukat. További két ember a görög partoknál hajózva vesztette életét. A helyi tűzoltóság szerint az áradások következtében többen eltűntek, illetve sérültek is vannak, őket kórházba szállították. Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak.

Mandra, 2017. november 15.
Elakadt jármûvek a heves esõzések által elöntött úton az Athén közelében fekvõ Mandrában 2017. november 15-én. A régióban pusztító viharok következtében legkevesebb hét ember életét vesztette. (MTI/EPA/Jánisz Kemosz)

A Földközi-tenger középső részén napok óta őszi vihar tombol. A hétvégén Korfu szigetén életét vesztette egy turista a szélsőséges időjárás miatt. A heves esőzés kedden komoly károkat okozott a Törökország partjainál található Szími szigetén.

Mandra, 2017. november 15.
Vízben gázoló helybeliek a heves esõzések által elöntött utak egyikén az Athén közelében fekvõ Mandrában 2017. november 15-én. A régióban pusztító viharok következtében legkevesebb hét ember életét vesztette. (MTI/EPA/Vaszilisz Pszomasz)

Le kellett zárnit az Athént Korinthosszal összekötő autópályát szerda reggel két helyen is le kellett zárni, valamint a görög média és a tűzoltóság közlése szerint több patak zubogó áradattá változott. Mégara és Eléfszina térségében számos házban és üzlethelyiségben okozott kárt a víz. Az ár autókat sodort magával, és országutakat mosott el. Meteorológusok figyelmeztettek, hogy a következő napokban sem várható változás.

(MTI)

Kiemelt kép: MTI/EPA/Vaszilisz Pszomasz

Ajánlott videó

Olvasói sztorik