Nagyvilág

Észak-Korea halálra ítélte Trumpot

Az észak-koreai állami média újabb erős kritikát fogalmazott meg Donald Trumppal szemben, amiért inzultálta Kim Dzsongunt. A Rodong Sinmum című kormánylap vezércikkében arról írt, hogy az amerikai elnök halálbüntetést érdemelne, majd gyávának nevezték, amiért ázsiai útján nem látogatott el a demilitarizált zónához.

Az írásban rendkívüli dühüknek adtak hangot, amiért Trump dél-koreai látogatásán kegyetlennek nevezte az északi diktatúrát – írja a The Guardian.

A legdurvább bűncselekménye az volt, hogy merészen megsértette a legfőbb vezetőség méltóságát, és ezt soha nem lehet neki megbocsátani. Tudnia kell, hogy ő csak egy halálra ítélt szörnyű bűnöző a koreai nép szemében

– fogalmazott.

Trump a hatalomra jutása óta szóháborúban áll Kim Dzsongunnal. Múlt héten a vietnami Hanoiból üzent a Twitteren a diktátornak.

Miért kell inzultálnia engem Kim Dzsongunnak azzal, hogy öregnek hív, mikor én sosem neveztem őt alacsonynak és kövérnek? És igen, nagyon keményen dolgozom, hogy a barátja lehessek, és talán egy napon sikerül is majd!

– írta.

A Kim-dinasztia gyakorlatilag isteni státuszban irányítja évtizedek óta Észak-Koreát, és többször bizonyították, hogy rendkívül érzékenyek a tiszteletlen megnyilvánulásokra.

A Rodong Sinmum cikkében azért is leszúrták Trumpot, mert nem látogatott el az Észak- és Dél-Koreát elválasztó demilitarizált zónához, a világ legerőteljesebben őrzött határához.

Az elnök helikopterrel utazott volna a helyszínre, de a rossz időjárási körülmények miatt öt perc után vissza kellett fordulniuk. Az újság ezt az indokot persze nem fogadta el.

Nem az időjárás volt az oka. Túlságosan megijedt attól, hogy a hadseregünk szemébe kell néznie.

Észak-Korea megszállása maga lenne a rémálom
A Pentagon szerint csak szárazföldi invázióval lehet biztosan megsemmisíteni az észak-koreai nukleáris programot, de egy ilyen beavatkozás több millió ember halálát követelné néhány nap alatt.

Kiemelt kép: Europress/AFP/Pool/Bullit Marquez

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik