Nagyvilág

Többször lefeküdt 13 éves tanítványával a tanárnőből lett rendőrnő

Valamivel több mint egy évig, 2014 októberétől, 2015 decemberéig tanított egy clevelandi általános iskolában, a most 24 éves Maria Velez. Az ellene felmerült vádak szerint, ebben az időszakban, kilenc hónapon át folytatott szexuális viszonyt egy 13 éves diákkal.

Velezt két tannyelvű tanárasszisztensként alkalmazták, miután pszichológiából és spanyolból diplomázott a főiskolán. A nő legnagyobb álma, hogy FBI ügynök legyen, ehhez tette meg az első lépést 2015 végén, amikor elhagyta az iskolát, és rendőrként kezdett el dolgozni egy körzeti kapitányságon.

Egy hónapja kezdődött Velez ellen vizsgálat volt munkahelyén. Az intézmény szóvivője nem árulta el, hogyan indult az ügy, csak annyit közölt, hogy volt munkatársukkal kapcsolatban addig nem merült fel gyanú, amíg náluk dolgozott, de amint felszínre kerültek a nyugtalanító információk, feljelentést tettek a rendőrségen.

A rendőrségi szóvivő azt nyilatkozta, hogy mint mindenki mást, Velezt is ártatlannak kell tekinteni, amíg jogerős ítélet születik az ügyben. A rendőrnőt ugyanakkor fizetés nélkül felfüggesztették a szolgálatból.

A vádak valódiságát támasztja alá, hogy bíróság tiltotta meg Veleznek, hogy bármilyen módon kapcsolatba lépjen a fiúval, mert az ügy kirobbanása után állítólag megpróbálta meggyőzni őt, hogy hazudjon a nyomozóknak.

(via The Sun)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik