Nagyvilág

Juncker: Korrekten kell megegyezni a britekkel

Nem engedhető meg, hogy ne jöjjön létre egyetértés Londonnal. Korrekt, kiegyensúlyozott, tisztességes megállapodásra van szükség Nagy-Britannia uniós kilépéséről – jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben pénteken, az uniós tagországok kétnapos csúcstalálkozóját követően tartott sajtótájékoztatón.

Juncker kijelentette, a megállapodásoknak sikerülniük kell, ugyanis Theresa May brit kormányfőnek minden szükséges ereje megvan ahhoz, hogy meggyőzze a briteket a megegyezés fontosságáról és annak részleteiről.

A bizottság elnöke újságírói kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy rövid határidőn belül, még az év végéig megegyezést kell elérni a Mercosur, Dél-Amerika legnagyobb kereskedelmi tömörülésével folyatatott tárgyalásokon is.

A megegyezés fontosságát többen lebecsülik, de rendkívüli jelentőségű az Európai Unió számára – mondta.

Túlzóak azok a jelentések, amelyek szerint holtpontra jutottak az Egyesült Királyság uniós kilépésének feltételeiről szóló tárgyalások – ezt pedig  Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke mondta az uniós vezetők pénteki brüsszeli csúcstalálkozója után.

Az ülést lezáró sajtótájékoztatóján Tusk reményét fejezte ki, hogy a decemberi EU-csúcson már sikerül továbblépni a jövőbeli kapcsolatok kérdését érintő második tárgyalási szakaszra.

Bár nem sikerült elegendő előrelépést elérni, ez nem jelenti azt, hogy egyáltalán ne történt volna haladás

– mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik