Nagyvilág

Egy fajvédő miatt szükségállapot Floridában

A kormányzó szükségállapotot jelentett be a fehér fajvédő, Richard Spencer floridai egyetemi beszéde előtt.

Spencer helyi idő szerint csütörtök délután tart előadást a Floridai Egyetem Gainesville-ben lévő kampuszán. Az amerikai fajvédő mozgalom ismert figurájának ez lesz az első nagyobb nyilvános szereplése azóta, hogy nyáron a virginiai Charlottesville-ben a fehérek felsőbbrendűségét hirdető szélsőjobboldaliak – csatlakozva egy polgárháborús szobor elmozdítása ellen rendezett jobboldali tüntetéshez – véres utcai összecsapásokat provokáltak. A csoportok szervezésében Spencer is aktívan részt vett. (Neve nemcsak innen lehet ismerős, szervezett már fajvédő konferenciát Magyarországra is, de a rendezvény elmaradt, őt pedig letartóztatták.)

Scott Brown floridai kormányzó szükségállapotot rendelt el abban a megyében, ahol a kampusz található, mozgósította a Nemzeti Gárdát, megerősítette a helyi rendőri erőket.

Hiszek az alkotmány által is biztosított szólásszabadságban, de nem nézek el semmiféle erőszakot és továbbra is gondoskodom a floridaiak épségéről

– nyilatkozta a kormányzó az Orlando Sentinel című helyi lapnak.

Richard Spencer az amerikai AP hírügynökségnek hízelgőnek, de túlzásnak nevezte, hogy miatta szükségállapot hirdettek, bár korábban több Twitter-bejegyzésben is azt írta:

érkezése olyan lesz, mintha hurrikán sújtaná Floridát.

Áprilisban az alabamai Auburn Egyetem biztonsági okokra hivatkozva próbálta megakadályozni, hogy Spencer előadást tartson az intézményben, ám egy szövetségi bíró a szólásszabadság alkotmányban biztosított jogára hivatkozva elrendelte, hogy az egyetem köteles lehetőséget adni Spencernek a mondandója előadására. Keith Watkins szövetségi bíró akkor azzal érvelt, hogy

bár Richard Spencer álláspontja és üzenete ellentmondásos, de nem szószólója az erőszaknak.

Ezt azért sokan gondolják másként.

Interjú közben mostak be a náci ideológusnak – videó
Maflással köszönt be az ellentüntető.

A Cincinnati Egyetem októberben jelezte: kész fogadni Spencert egy előadásra, de több amerikai egyetem – köztük például a michigani, az ohiói, a louisianai, vagy az észak-karolinai egyetem – augusztusban, a Charlottesville-i zavargások után, közleményben szögezte le, hogy nem kívánatos vendég.

A floridai egyetem diákjait megosztja a fehér fajvédő várható előadása. Nyílt tüntetést biztonsági okokból nem szerveznek, de szimbolikus internetes demonstrációt igen. Az előadásra jegyet kell váltani, Gainesville belvárosának egyik sörözője azonban – annak reményében, hogy minél kevesebben lesznek az előadáson – akciót hirdetett: minden egyes fel nem használt jegyért ingyen sör jár.

Melyik bokorból bújt elő ez a sok amerikai náci?
És miért pont most jöttek elő? És miért kell Európából importálni a rasszizmust Amerikába, amikor bőven van saját hagyománya? A háttérben természetesen a liberálisok állnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik