Nagyvilág

Merkel gratulált először az osztrák választások győztesének

A néppárti Sebastian Kurz minden párttal tárgyalni akar.

Miután pártja, az osztrák néppárt (ÖVP) magabiztos győzelmet aratott az osztrák választásokon vasárnap, Sebastian Kurz interjút adott a Kronen Zeitung osztrák bulvárlapnak, amelyből kiderült, hogy elsőként Angela Merkel német kancellár gratulált neki.

A jobboldali Néppárt nyerte az ausztriai választásokat
A kancellár a mindössze 31 éves eddigi külügyminiszter, Sebastian Kurz lesz. A második helyért szoros meccs alakult ki a bevándorlásellenes Osztrák Szabadságpárt és a szociáldemokraták között.

A 31 éves Kurz a legfiatalabb politikus Ausztria történetében, aki kormányt alakíthat. Bár Merkel telefonhívásának örült, az azonban nem lesz hatással a kormányprogramjára, például a menekültkérdés esetében is tartani fogja magát ahhoz, amit a kampány során ígért: a továbbra is kiáll a balkáni útvonal lezárása mellett és erős kézzel tartaná kordában a migrációt.

A zöldek még izgulhatnak

A politkus interjúban azt mondta, hogy minden párttal tárgyalni akar, de úgy gondolja, hogy eljött az ideje egy új politikai korszaknak. Jó eséllyel az eddigi nagykoalícios kormány helyett egy néppárti-szabadságpárti koalíció fog alakulni, miután az eddig összeszámolt szavazatok alapján az ÖVP (31,6 százalék) mellett a szabadságpárt (FPÖ) 26 százalékot szerzett, közéjük pedig a szocialisták (SPÖ) ékelődtek be a második helyre 26,9 százalékkal, őket követi a liberális NEOS 5 százalékkal. Nagy meglepetésnek számít, hogy a zöldek nem jutottak be a parlamentbe, ugyanis nem érték el az ehhez szükséges 4 százalékot, bejutott azonban a zöldekből kivált Peter Pilz saját magáról elnevezett pártja, a Liste Pilz 4,3 százalékkal.

Végleges eredmény a választást követő hét elején, közepén várható, ugyanis 750 ezer szavazatot még nem számoltak össze, így fennáll az esélye annak, hogy a szocialisták becsusszannak a második helyre – írja a Der Standard. A zöldek is reménykedhetnek abban, hogy sikerül bent maradniuk a parlamentben, de ehhez az kell, hogy a levélben beküldött szavazatok között magas legyen a rájuk adott voksok aránya. A választási részvétel 78 százalék körül alakul majd, amely magasabb a 2013-as eredménynél (75 százalék).

Tiniképű iszlámreformer szántja fel Ausztriát
Parlamenti választást tartanak Ausztriában, ahol nem is a politikai „csodagyerek” Sebastian Kurz és megújult néppártjának győzelme a kérdés, hanem az, bekerül-e a kormányba a populista Szabadságpárt.

A férfiak választották a néppártot

A Wiener Zeitung azt írja, hogy az ÖVP a férfi szavazók és az érettségizettek körében volt a legnépszerűbb, előbbiek 35, utóbbiak 42 százaléka szavazott a néppártra. Ezzel szemben a szakmunkások 59 százaléka inkább az FPÖ-t választotta. Az ÖVP és az SPÖ hasonló eredményeket ért el a nők körében (előbbi 30, utóbbi 29 százalék), és az egyetemet végzettek esetében is szinte ugyanannyi szavazatot kaptak (32, illetve 31 százalék). A szocialisták a nyugdíjasok körében számítottak favoritnak, 39 százalékuk szavazott az SPÖ-re.

A lap azt is megnézte, hogy az egyes pártszavazók körében mely témák voltak a legfontosabbak. Nagy meglepetés nem volt az ÖVP- és az FPÖ-szimpatizánsok körében, ugyanis ott a menekültkérdés és az integráció került elő a legtöbbször. Ezekre a kérdésekre a két párt is nagy hangsúlyt helyezett a választási kampány során. Ezzel szemben az SPÖ-szavazók számára a szociális kérdések voltak a fontosabbak, ugyanakkor második helyen náluk is előkerültek a menekültek, megelőzve a munkahelyteremtést.

Kiemelt kép: Europress/AFP PHOTO/JOE KLAMAR

Ajánlott videó

Olvasói sztorik