Nagyvilág

Nővérként tért vissza a kétszeres ráktúlélő

Megvalósult Montana Brown életcélja.

A 24 éves Montana Brown elkezdett dolgozni az atlanta gyerekkórház rákközpontjában. Igen, ez ugyanaz a kórház, amelyről ma már írtunk, ahol az Intenzív Osztályos Nagypapa segít. De hogy miért hír, hogy új alkalmazottja van egy amerikai egészségügyi intézménynek?

Nos, Montana Brown nem most jár először a kórházban.

Először kétévesen került be, amikor a gyerekrák egy ritka formáját diagnosztizálták nála. Egy évig volt ágyhoz kötve, kemoterápiát kapott.

facebook.com/ChildrensHealthcareofAtlanta

Másodszor akkor kellett befeküdnie, amikor 15 évesen ismét megjelent a szervezetében egy daganatos betegség. Montana épp tornász és pompomlány-versenyekre készült, majd kicsattant az egészségtől – legalábbis ő nem érzett tüneteket, de a szülei észrevették, hogy valami nincs rendben.

Úgyhogy a sportról le kellett mondania, ehelyett hetente járhatott kemóra és sugárkezelésre.

Montana olyan erős támogatást kapott mindkét alkalommal a kórház alkalmazottaitól, hogy el sem tudta volna képzelni máshogy a jövőjét, mint nővérként. Azért tanult, hogy visszatérhessen a rákközpontba, és a beteg gyerekeknek megadja mindazt, amit ő kapott annak idején.

Nem hiába küzdött, el is érte céljait:

Többé nem betegként, hanem munkatársként lépek be az intézmény ajtaján”.

 

Kiemelt fotó: Facebook

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik