Nagyvilág

Felakasztotta magát egy 12 éves vegán fiú, miután hússal dobálták az őt szekáló iskolatársai

Otthonában, a fürdőszobában akasztotta fel magát az iskolai nyakkendőjére egy 12 éves brit fiú, akit iskolatársai hússal dobálták, mert vegán volt – jelentette csütörtökön a helyi sajtó. Louie Tom Fenton holttestét január 19-én találták meg a Waterford városában lévő házban, és a helyszínen halottá nyilvánították.

Anyja elmondása szerint a fiú rendszeresen szekálták a Richard Hale iskolában, azóta, hogy oda beiratkozott – derült ki a fiú halála ügyében tartott csütörtöki bírósági meghallgatáson. „Hússal dobálták az étkezőben, mert vegán” – közölte Catherine Fenton.

A nő elmondása szerint fia egy idő után emiatt kénytelen volt az udvaron megenni az ebédjét. A szekálások okozta stressz miatt erős dohányos is lett, és rendszeresen járt tanácsadásra.

A nő közölte, többször is megkereste az iskolát a szekálások miatt, de azok folytatódtak. Az anyuka megkérdőjelezte, hogy az iskola megtett-e mindent a szekálások leállítására.

Apja állítása szerint fia nem akart öngyilkos lenni, és „csak hülyéskedett”, amikor felakasztotta magát, és véletlen baleset volt a halála. A család elmondása szerint halála napján nagyon örült egy postán kapott ajándéknak, és bár említett pár iskolai nehézséget, nem tűnt úgy, hogy komoly gondjai lennének. És nagyon várta azt az iskolai síelős kirándulást, amire pár héttel halála után ment volna.

A bíróság végül arra jutott, nem bizonyítható, hogy a fiú tényleg meg akarta-e ölni magát.

Segítségre van szüksége?

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetbe kerül, van segítség! Hívja a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

(A kiemelt fénykép illusztráció. Fotó:Thinkstock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik