Nagyvilág

Élő adásban semmisíttette meg Putyin az utolsó orosz vegyi töltetet

Élő televíziós kapcsolásban adott utasítást az utolsó orosz vegyi töltet megsemmisítésére szerdán Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki egyúttal a hasonló kötelezettségeinek betartására szólította fel az Egyesült Államokat.

„Reméljük, hogy Oroszországnak a vegyi fegyverek likvidálására irányuló erőfeszítése példát jelent majd más országok számára” – mondta Putyin, aki a novo-ogarjovói elnöki rezidenciáról az udmurtföldi Kizner faluba adta ki a megsemmisítő parancsot.

Felhívta a figyelmet arra, hogy Oroszország határidő előtt végzett vegyi készleteinek megsemmisítésével. Az elnök emlékeztetett rá, hogy a világon Moszkva és Washington rendelkezett a legnagyobb vegyifegyver-arzenállal. Sajnálkozásának adott hangot amiatt, hogy az Egyesült Államok nem teljesíti időben a készletei megsemmisítésére vonatkozó kötelezettségvállalását, és hogy már harmadik alkalommal módosította a határidőt, egyebek között arra a „furcsácska” kifogásra hivatkozva, hogy nincs erre költségvetési kerete.

Putyin szerint Oroszország elvárja, hogy az Egyesült Államok és más országok is teljesítsék a nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségeiket. Hozzátette, hogy Moszkva elvégzi a leszerelés terén és a tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozásában reá háruló feladatokat, és tisztában van a fegyverkezési verseny kiújulásával, valamint a stratégiai egyensúly megbontására irányuló kísérletekkel járó kockázatokkal.

A Kreml sajtószolgálata szerint Oroszország 39 967 tonna mérgező anyagot, szarint, szománt, VX-et, mustárgázt és lewisite-et tartalmazó 4 352 033 vegyi töltetet, 107 nagy kapacitású tárolót és 927 tartályt semmisített meg. Ezzel Oroszország maradéktalanul teljesítette a vegyi fegyverek kifejlesztését, gyártását, felhalmozását és bevetését megtiltó, 1992. szeptember 3-án megkötött genfi egyezményt.

(MTI, kiemelt kép: Vlagyimir Putyin élő adásban 2017. szeptember 27-én, AFP PHOTO/Sputnik/Mikhail KLIMETYEV)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik