Nagyvilág

Százak haltak meg az osztrák hegyeken és utakon

Sokszor az arra nem alkalmas emberek is felmennek olyan hegyvidéki területekre, amik meghaladják a képességeiket.

Összesen 126-an vesztették életüket május 1. és szeptember 17. között az osztrák hegyekben, tízzel kevesebben, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában. Közúti balesetben pedig év eleje óta 303-an haltak meg Ausztriában – derül ki hétfői hivatalos közlésekből.

A hegyi balesetek közül a legtöbb halálozás, 41, Tirolban történt – mondta el Dagmar Walter, az illetékes osztrák szervezet vezetője Innsbruckban. Összesen 1832-en jártak szerencsétlenül a hegyekben, körülbelül 11 százalékkal kevesebben, mint 2016-ban, amikor 2059 ember szenvedett balesetet.

A 126 halálos áldozat közül 69 túrázás, kilenc sziklamászás, nyolc pedig magashegyi túrázás közben vesztette életét, 63 százalékuk férfi volt – mondta Walter. Az áldozatok 46 százaléka osztrák, 37 százaléka német állampolgár volt. Norbert Zobl, a tiroli alpesi rendőrség vezetője szerint 19-ről 27-re emelkedett a balesetben életüket vesztett túrázók száma Tirolban. Zobl ezt részben a hiányos felszerelésre vezette vissza. Hozzátette:

Gyakran fordul elő az is, hogy rossz emberek vannak rossz helyen.

Az osztrák belügyminisztérium szerint közúti balesetben 303-an vesztették életüket az év eleje és szeptember 24. között. Tavaly ugyanebben az időszakban 323, 2015-ben pedig 363 volt a halálos áldozatok száma. A múlt héten három autós, egy robogós és egy motoros halt meg közlekedési balesetben. Ketten közülük külföldi állampolgárok voltak.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik