Nagyvilág

Perverz képeket küldött egy 15 évesnek a képviselő, most börtönbe kerül

Az ember, akire Clinton ráfogta választási vereségét, sírva fogta fel, hogy két évre rács mögé kerül.

Majdnem két év börtönre ítélték hétfőn Anthony Weiner egykori amerikai, demokrata kongresszusi képviselőt, mert szexuális tartalmú üzeneteket váltott egy fiatalkorúval – írja az NBC News. Weiner sírva vette tudomásul az ítéletet, ami nem csoda azok után, hogy a házassága és a karrierje is ráment a 15 éves lánnyal való üzengetésre. Weiner a szövetségi bíró előtt így védekezett:

Nagyon beteg ember voltam hosszú ideje. Betegségem van, de ez nem mentség.

Weiner az utolsó szó jogán arról beszélt, hogy akkoriban nem tartotta problémának, amit művel. Most már rendszeres terápiára jár, hogy megküzdjön függőségével. Mindezek ellenére a bíró 21 hónap börtönre ítélte, sok kis mellékbüntetéssel, például azzal, hogy a szexuális bűnelkövetők nemzeti regiszterébe is bekerült. Weiner október 6-án vonul be a börtönbe, még nem tudni, melyikbe.

Az amerikai jog szerint akár súlyos évekre is börtönbe kerülhetett volna a volt politikus, mert a lányt arra kérte, mutassa meg neki a meztelen testét és hajtson végre szexuális jellegű cselekedeteket. Ügyvédje amúgy azzal érvelt, hogy Weiner nem akart találkozni a lánnyal, nem gyűjtött pedofil képeket, videókat, az adott lány volt az első és utolsó áldozata.

Weiner botránya még hat éve kezdődött, amikor véletlenül posztolt a Twitterére egy fotót az ágyéknál dagadó nadrágjáról. Ez hamar a kongresszusi lemondásához vezetett. Két évre rá megpróbált New York polgármesterévé válni, de a kampányát kisiklatta, hogy felmerültek gyanúk, hogy még mindig sextingel.

2016-ban jött a harmadik felvonás, amikor egy olyan fotót küldött magáról félpucéran egy nőnek, amin szerepel a mellette alvó négyéves fia is. A feleségének ez volt az utolsó csepp, bejelentette, hogy elválik. Mindez ráadásul egyes vélemények szerint Hillary Clinton elnöki kampányát is hazavágta, mert az FBI újraindította a nyomozást a demokrata elnökjelölt e-mail-botrányában, mert Weiner laptopján Clinton mailjeit is megtalálták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik