Nagyvilág

Menedékkérőket fogadtak be a hallgatók egy francia campus parkjába

A rektor erre reagálva bezáratta az egyetemet.

Felfüggesztették az oktatást az északkelet-franciaországi Reims egyetemén, mert a hallgatók képviselete menedékkérőket költöztetett a campus parkjába.

Az Unef nevű hallgatói szervezet arról tájékoztatta a francia sajtót, hogy közösen döntöttek a mintegy negyven menedékkérő beköltöztetéséről, miután az egyik városi parkot el kellett hagyniuk. Egyúttal felszólították a hatóságokat és az önkormányzatot, hogy biztosítson szállást a családoknak.

A rektor vasárnapi rendeletében közölte: tilos a belépés a campus létesítményeibe, amíg „a biztonsági körülmények helyre nem állnak”.  A diákszervezet szerint a bezárást semmi nem indokolja, nincs semmiféle veszély.

Az egyetem közigazgatási bírósághoz fordult, azt kérve, mondják meg, milyen intézkedést kell hozni. A bírósági döntésig zárva marad a campus, mert az egyetem szóvivője szerint nem tudják szavatolni sem az egyetemen dolgozók és diákok, sem a sátrakban lakó menedékkérők biztonságát.

Reims önkormányzati hivatala szerint az egészségügyi körülmények nem teszik lehetővé, hogy hosszú ideig az egyetem parkjában éljenek emberek. Az érintettekről szólva közölték: „nem konfliktus elől menekülő” emberekről van szó, hanem olyan családokról, akik embercsempészek áldozatai. Ugyancsak az önkormányzat kezdeményezte az egyik városi parkban kialakult tábor felszámolását a tarthatatlan higiéniai körülmények miatt, illetve azért, mert tartottak attól, hogy konfliktus alakul ki a menedékkérők és az ellenük petícióban tiltakozó helyiek között. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik