Nagyvilág

Levadásszák a melegeket Tanzániában

A tanzániai rendőrség levadássza és bíróság elé állítja a homoszexuálisokat - közölte hétfőn egy helyi rendőrparancsnok az után, hogy a hatóságok a múlt héten 20 embert őrizetbe vettek a kelet-afrikai országban bűncselekménynek számító homoszexualitás gyanújával.

Tanzániában 30 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható az, aki homoszexuális kapcsolatot folytat.

Nem fogjuk eltűrni őket, levadásszuk és bíróság elé állítjuk őket, mert a homoszexualitás törvényellenes az országunkban

– mondta egy helyi rendőrparancsnok az Afrika keleti partjainál található, Tanzániához tartozó Zanzibáron. Zanzibár szinte teljes egészében muszlim.

A hatóságok múlt pénteken vették őrizetbe az említett 20 embert az után, hogy részt vettek egy fórumon, amelynek témái az egészségügyi és a szexuális jogok voltak. Az őrizetbe vett embereket később óvadék ellenében elengedték.

A rendőrség ezenkívül elkobzott több okmányt, amelyek alapján a csoport kapcsolatba hozható a homoszexualitással – közölte a rendőrségi illetékes.

Az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet júliusi jelentése szerint hallatlan módon lépnek fel a melegekkel szemben Tanzániában.

A hatóságok olyan anális vizsgálatokra kötelezik a homoszexuálisokat, amelyek kegyetlenek, embertelenek és megalázóak, kínzással érnek fel az AI szerint.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik