Nagyvilág

Téglával dobálták a rendőröket a tüntetők Saint Louisban

Két rendőrtisztet kórházba kellett szállítani, egyikük sérülése súlyos.

St. Louisban azért vonultak utcára több százan, mert a bíróság felmentett egy afroamerikai fiatalt agyonlövő volt rendőrt. A tüntetők becsengettek Lyda Krewson demokrata polgármesterhez, majd betörték háza egyik ablakát, vörös festéket öntöttek az épületre. A rendőrség könnygázzal próbálta meg feloszlatni a tiltakozókat, akik üvegekkel és kövekkel dobálták meg őket.

A hatóságok tizenhárom embert állítottak elő.

A bíróság pénteken felmentette a gyilkosság vádja alól Jason Stockley volt rendőrtisztet, aki még 2011-ben egy rendőri intézkedésnél agyonlőtte a 24 esztendős Anthony Lamar Smith-t. A 36 éves rendőr fehér bőrű, áldozata afroamerikai volt. Stockley ügyvédje szerint védence önvédelemből lőtt. A helyi fekete közösség vezetői hitetlenkedve fogadták a bírói döntést.

Szomorú vagyok és sebzett.

Ezt mondta egy interjúban a szintén afroamerikai Clinton Stancil tiszteletes, aki szerint mindazonáltal “erre a döntésre számítani is lehetett”. A tiszteletes hangsúlyozta, hogy

Ferguson óta semmi előrelépés nem történt, a rendőrök változatlanul büntetlenül gyilkolhatnak.

A szintén Missouriban lévő Ferguson városában 2014 augusztusában a szintén afroamerikai Michael Brown fegyvertelen tinédzsert lőtte agyon egy fehér rendőr, Darren Wilson. A rendőr ellen vádat sem emeltek, mire a városban véres összecsapásokba torkolló tüntetések kezdődtek, és az Egyesült Államok több nagyvárosán tüntetéshullám söpört végig. (mti)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik