New York, 2017. január 11.
Donald Trump megválasztott amerikai elnök e minőségében első sajtóértekezletét tartja a New York-i Trump-torony előcsarnokában 2017. január 11-én. (MTI/EPA/Justin Lane)
Külföld

Trump a fehér fajgyűlölők ellen

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2017. 09. 15. 07:31

Az amerikai elnök aláírta a kongresszusi határozatot.

A határozatot a kongresszus a héten egyhangúlag fogadta el. A javaslatot az augusztusban a virginiai zavargások után terjesztették elő, miután Charlottesville-ben az amerikai polgárháború déli, konföderációs seregeinek parancsnokát, a Robert Lee tábornokot ábrázoló szobor elszállítása ellen tüntettek.

A tüntetők oldalán megjelentek szélsőjobboldali, a fehér felsőbbrendűséget hirdető és neonáci elemek is. A tüntetők ellen baloldali ellentüntetők vonultak fel, csoportjukba egy Ohióból érkezett szélsőjobboldali autós hajtott és halálra gázolt egy 32 éves nőt. A véres összecsapásokba torkollott tüntetés és ellentüntetés heves belpolitikai vitát keltett.

Demokrata párti és republikánus politikusok egyaránt támadták Donald Trump elnököt, részben azért, mert első nyilatkozatában a tüntetők mindkét táborát felelőssé tette a történtekért, részben pedig azért, mert nem azonnal ítélte el a szélsőjobboldalt és a fajgyűlölőket.

US President Donald Trump walks from Marine One to board Air Force One prior to departing from Hagerstown Regional Airport in Hagerstown, Maryland, on August 18, 2017, following meetings at Camp David and before returning to Bedminster, New Jersey to continue his vacation. / AFP PHOTO / SAUL LOEB
Trump szerint a sajtó tehet Amerika megosztottságáért
Mert megpróbálják letagadni történelmünket és örökségünket.
Schwarzenegger úgy kiosztja Trumpot és a neonácikat, hogy a fal adja a másikat
"Trump elnök, hadd segítsek kicsit a beszédeddel". A neonácik elleni kiállás, amit sokan magától az elnöktől vártak, az egykori Terminatortól érkezett.
People gather to stage a demonstration as they hold placards during the 'Stand up to Racism' protest outside the US Embassy in London on August 14, 2017. Anti-racism group stages protest outside the US Embassy following the murder of activist Heather Heyer at a counter-protest to a far-right during recent protests in Charlottesville, Virginia. (Photo by Jay Shaw Baker/NurPhoto)
Ha Trump nem rasszista, akkor mi?
Egy ember meghalt, az amerikai elnök pedig ahelyett, hogy elítélte volna a tragédia okozóit, az egész világot felháborította.

A törvényhozók a hét elején kétpárti egyetértéssel és egyhangúlag fogadták el a Charlottesville-ben történteket elítélő határozatot, amely felszólította Donald Trumpot, hogy emelje fel szavát

a rasszizmust, a szélsőségességet, az idegengyűlöletet, az antiszemitizmust és a fehér felsőbbrendűséget hirdető, gyűlöletkeltő csoportok ellen.

Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője már szerdán jelezte, hogy az elnök aláírja a határozatot. A szóvivő leszögezte azt is, hogy az elnök “már az első nyilatkozatában is elítélte a gyűlöletet, a fanatizmust és a rasszizmus minden formáját”.

Donald Trump az aláírás után, közleményben tudatta, hogy

amerikaiként elítéljük a közelmúltban Charlottesville-ben történt erőszakot, és szembehelyezkedünk a gyűlölettel, a fanatizmussal és a rasszizmus valamennyi formájával. Nem számít a bőrünk színe vagy az etnikai örökségünk, valamennyiünkre ugyanazok a törvények érvényesek, valamennyien ugyanazt a nagyszerű lobogót köszöntjük, és valamennyiünket ugyanaz a mindenható Isten teremtett.

Az elnök előzőleg a Fehér Ház Ovális irodájában találkozott Tim Scott dél-karolinai republikánus szenátorral, aki az afroamerikai közösség egyik vezető személyisége. Az elnök és a szenátor megvitatta a Charlottesville-ben történteket és az Egyesült Államokban meglévő faji feszültség problémáit. (mti)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Brüsszel, 2013. március 14.
Martin Schulz, az Európai Parlament német elnöke (b) és Angela Merkel német kancellár beszélget az Európai Unió kétnapos csúcstalálkozójának első napján Brüsszelben 2013. március 14-én. (MTI/EPA/Olivier Hoslet)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.