Nagyvilág

Törökország úgy érzi, hogy elárulták az EU vezetői

Nem akarják megérteni.

Törökország úgy érzi, hogy az Európai Unió vezetői – akik régebben rövid csatlakozási tárgyalásokat ígértek – elárulták, de továbbra is reméli, hogy csatlakozhat az unióhoz – mondta Ömer Celik török európai ügyi miniszter csütörtökön, Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök előző napi kijelentésire reagálva.

A Recep Tayyip Erdogan török elnökkel folytatott több hónapos, főként az emberi jogok törökországi helyzete miatti vitája után Angela Merkel német kancellár szeptemberben kijelentette: világos, hogy Törökország nem lehet az EU tagja, és véget kell vetni a csatlakozási tárgyalásoknak. Juncker pedig szerdán hangsúlyozta: nem lát esélyt arra, hogy Törökország a belátható jövőben az EU tagja lehessen.

Celik a Reuters hírügynökségnek adott interjúban megjegyezte, hogy nagyon meglepte Juncker kijelentése, és feltette a kérdést, mit tett a bizottsági elnök a kapcsolatok javításáért.

„Nagyon meglepődtünk, amikor Jean-Claude Juncker kijelentéseit hallottuk” – mondta a miniszter. „Mit tett Juncker úr, milyen óriási lépéseket tett, hogy megoldást találjon az EU és Törökország egymáshoz közelítéséhez?”

Az EU jóval kritikusabban kezeli a török csatlakozási folyamatot, amióta a 2016. évi puccskísérlet után Erdogan elnök lecsapott a bírálóira, közöttük újságírókra és egyetemi tanárokra.

„Valóban csalódtunk Merkelben és más uniós vezetőkben: történelmünk egyik legnehezebb pillanatában barátaink és szövetségeseink magunkra hagytak bennünket” – mondta Celik.

A miniszter az uniós vezetők és a török államfő csúcstalálkozójának összehívását javasolta a kapcsolatok javítására.

„Törökország nem adta fel a célját, hogy az EU teljes jogú tagja legyen: lelkesek vagyunk, és előmutató megoldásokat szeretnénk találni” – tette hozzá Celik, aki szerint Ankara kritikusai – közöttük Merkel – Törökország bírálását arra használják fel, hogy eltereljék a figyelmet az unió problémáiról. Ezek között említette, hogy bizonytalan Nagy-Britannia kiválásának az eredménye, az EU nem képes hatékonyan kezelni a bevándorlást, továbbá gyengék a terrorelhárító kapacitásai, és sürgős reformokra szorul.

Az unió vezetői az októberi brüsszeli csúcstalálkozón vitatják meg a török kérdést, de hivatalos döntés jövő tavaszig nem várható. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik