Nagyvilág

A modern történelem legnagyobb politikai hibáját követte el Trump

Ezt nem más állítja, mint az amerikai elnök egykori fő stratégája, és egyben legnagyobb támogatója, aki nemrég távozott a Fehér Házból.

„A modern politikai történelem” legnagyobb hibája volt, amikor Donald Trump kirúgta James Comey-t, az FBI igazgatóját – jelentette ki az amerikai elnök egykori legfőbb politikai stratégája. A Fehér Házból augusztusban távozott Steve Bannon erről egy vasárnap sugárzott interjúban beszélt, a CBS 60 Minutes című műsorában.

Trump Habony Árpádja lesz az amerikai kormány legijesztőbb embere
És nem csak azért, mert rasszista, vagy antiszemita lenne. Az a rémisztő, hogy mennyire ügyesen ér el bármit, amit szeretne.

Trump még májusban menesztette Comey-t, miközben az FBI igazgatója a Trump-kampány orosz kapcsolatai ügyében nyomozott. A Fehér Ház eleinte azzal magyarázta a döntést, hogy a Hillary Clinton ellen, e-mailbotránya miatt indított FBI-nyomozás kezelése miatt kellett Comey-nak távoznia. Később azonban maga Trump ismerte el, hogy az orosz nyomozás járt a fejében, amikor eldöntötte az FBI-igazgató kirúgását.

Elnöksége legmegdöbbentőbb döntését hozta meg Trump
Amikor azt hiszed, Donald Trump már nem tud sokkolni, bizonyítja, hogy mindig képes rá.

Bannon nem jelentette ki egyértelműen, inkább csak finoman utált rá, hogy ő „vehemensen ellenezte” Comey kirúgását. Majd elmagyarázta, az ő szemében Washington „intézményekből és nem egyes emberekből áll”, és egy vezető leváltása nem okoz nagy változást. Azaz hiába váltják le az FBI igazgatóját, attól az FBI, mint intézmény ugyanúgy folytatni fog egy nyomozást, mint az igazgatócsere előtt.

Majd arra a kérdésre, hogy tényleg „a politikatörténet legnagyobb hibájaként” jellemezte Comey kirúgását, Bannon kijelentette, hogy „ez még nekem is túlságosan bombasztikus lenne, de talán a modern politikai történelem” legnagyobb hibája volt.

Ugyanis, szerinte, ha Trump nem rúgja ki Comey-t, akkor nem indult volna el a Robert Mueller volt FBI-igazgató vezetésével indult különleges nyomozás, ami sokkal széleskörűbb, és ezért egyben sokkal veszélyesebb is Trumpra, mint az eredeti, Comey-féle nyomozás.

Annyira veszélyes, hogy még akár az elnök bukásához is vezethet.

A vád, amibe Trump belebukhat
Érdemes külön kezeléni a két dolgot, amit Trump tett. Az egyiket ugyanis rá tudják bizonyítani, és az elnöksége bánhatja.

(Kiemelt fotó: Europress)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik