Nagyvilág

Végignézte a BBC riportere a muszlim falvak pusztulását

rohingja menekültek (Array)
rohingja menekültek (Array)
Beengedték az első újságírókat a népirtás szélén inogó Rakhine régióba, és ők bizony nem azt tapasztalták, amit a kormányerők állítanak.

Két hete zajlanak a harcok a rohingja milicisták és a mianmari kormányerők között, ami miatt 164 ezer menekült ömlött már át a szomszédos Bangladesbe. Az évtizedekre visszanyúló gyökerű konfliktus áldozatai szokás szerint a civilek, akiknek falvait felégetik, férfiait megölik, nőit megerőszakolják a mianmari katonák.

A BBC News most bizonyítékot is szerzett arra, amit eddig tagadott a mianmari haderő. Jonathan Head riporter a saját szemével látott egy buddhisták által felégetett falut.

Mianmarról tudni kell, hogy többségében buddhista állam, aminek a nyugati részén, Rakhine államban sok muszlim él. Ahogy nálunk a migránsokat, Mianmarban a muzulmán rohingjákat okolják mindenért, ezért az elmúlt években szabályos pogromok zajlottak ellenük. Ezért is ragadtak végül fegyvert, ez vezetett a mostani népirtás közeli állapothoz.

Mianmari népirtás: százezrek menekülnek a tömegmészárlás elől
Több mint egymillió rohingyának kellett elhagynia Mianmart, miután az etnikai feszültség elmérgesedett és üldözni kezdték őket. A kormányerők falvakat gyújtogatnak, taposóaknákkal rakták tele a határokat, a vallási kisebbségnek pedig egyetlen reménye, hogy valahogy elvergődnek Bangladesig.

A BBC tudósítója egy olyan csapatba került be, amit a mianmari kormány verbuvált, hogy megnézzék, mi a helyzet Rakhinében. Maungdaw környékére vitték el őket azzal a feltétellel, hogy nem szakadnak le a csoporttól, nem mennek el saját szakállukra semerre, oda mennek, ahova a vezetőik viszik őket.

Az egyik ilyen vezetett túráról tértek visszafelé, amikor látták, hogyan ég egy település. Vezetőik azt mondták, a muszlimok gyújtották fel a saját településeiket. Ez azért sántított, mert a környék rohingjái már rég elmenekültek. Eközben a távolban is újabb füstoszlopok szálltak fel, miközben szórványos géppuskazajt lehetett hallani.

Nem sokkal később egy újabb falut értek el, amit nemrég gyújthattak fel. A tudósítók mind odarohantak, de már csak üszkös romokat találtak ott. Az egyértelmű volt Head szerint, hogy felgyújtották a községet. Találkoztak egy csapat izmos, fiatal, macsetés férfivel, akik nem akartak beszélni, csak messze a kameráktól ismerték el, hogy buddhisták, akik rendőri segítséggel égették fel a falvakat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik