Nagyvilág

Katalán népszavazás: alkotmánybírósághoz fordul a kormány

A spanyol kormány az alkotmánybírósághoz fordul a katalán önrendelkezési népszavazás kiírása, illetve a referendum megrendezését szabályozó törvény miatt – jelentette be a spanyol miniszterelnök madridi sajtótájékoztatóján, kormánya csütörtöki rendkívüli ülését követően.

Ami nem törvényes, az nem demokratikus

– fogalmazott Mariano Rajoy, aki nyilatkozatában többször hangsúlyozta: a katalán referendumot nem fogják megrendezni.

Megírtuk, hogy kiírta október 1-jére a Spanyolországtól való elszakadásról szóló katalán függetlenségi népszavazást Carles Puigdemont katalán elnök szerdán késő este Barcelonában.

A katalán parlament a bejelentés előtt néhány órával fogadta el Madrid tiltakozása ellenére a függetlenségi népszavazásról szóló törvényt, amely 34 cikkelybe foglalja mindazokat a szabályokat, amelyek a referendum megrendezéséhez szükségesek.

Carles Puigdemont kormánya annak ellenére készül a népszavazás megrendezésére, hogy a spanyol alkotmánybíróság korábban minden, erre irányuló törekvést alkotmányellenesnek nyilvánított.

A központi spanyol kormány szerint Katalónia azért sem rendezhet népszavazást a függetlenségről, mert az sérti a spanyol nép nemzeti szuverenitását, arról csak egy országos referendumon lehetne voksolni, amit viszont a katalán vezetés nem fogadott el.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik