Nagyvilág

Trump üzent Észak-Koreának: a megbékítés nem működik

A megbékítés politikája Phenjannal szemben nem működik

írta Twitter-üzenetében Donald Trump amerikai elnök a legújabb észak-koreai kísérleti robbantásra reagálva.

Trump az Egyesült Államok számára rendkívül ellenségesnek és veszélyesnek nevezte a robbantást. Az elnök azt írta

Észak-Korea lator állam, amelynek a magatartása immár fenyegetést és a  zavar forrását jelenti Kína számára is, amely segíteni kíván ugyan, de ez egyelőre kevés sikerrel járt.

Az elnök üzenete az első amerikai reagálás volt Phenjan vasárnapi bejelentésére, amely szerint sikeres kísérletet hajtott végre hidrogénbombával. A vasárnap Észak-Korea által végrehajtott kísérleti atomrobbanás immár a hatodik, és minden korábbinál nagyobb erejű volt.

Ez volt Észak-Korea eddigi legnagyobb erejű atomrobbantása
Száz kilotonnás, tízszer akkora, mint az ötödik kísérleti robbantás.

Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter a Fox News hírtelevízióban bejelentette, hogy újabb büntetőintézkedések sorozatát készíti elő Észak-Korea ellen.

Mnuchin közölte: vasárnap tárgyalt Trump elnökkel, és egyetértés volt közöttük Phenjan elfogadhatatlan viselkedése kapcsán. Bejelentette, hogy különböző – közöttük gazdasági – szankciókat terveznek Észak-Korea ellen.

Ha az országok üzleti kapcsolatban akarnak állni az Egyesült Államokkal, nyilvánvalóan együtt fognak működni szövetségeseinkkel és másokkal, hogy gazdasági téren elszigeteljük Észak-Koreát

– szögezte le a miniszter.

Európai uniós szankciókat sürgetett Észak-Korea ellen vasárnapi közös nyilatkozatában a német kancellár és a francia elnök is. Angela Merkel és Emmanuel Macron állásfoglalásban hangsúlyozta, hogy a nemzetközi közösségnek haladéktalanul reagálnia kell  a nemzetközi jogot súlyosan sértő újabb észak-koreai kísérleti robbantásra. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa és az Európai Unió részéről haladéktalan válaszra van szükség – tartalmazza a nyilatkozat, amely azután született, hogy a két vezető telefonon egyeztetett egymással.

Merkel és Macron a többi között sürgette, hogy az Európai Unió léptessen életbe az eddiginél is szigorúbb szigorú szankciókat Phenjan ellen.

A legújabb észak-koreai kísérleti nukleáris robbantás új nagyságrendű fenyegetést jelent – hangsúlyozta nyilatkozatában Boris Johnson brit külügyminiszter, de hozzátette, hogy országa a válság diplomáciai megoldását részesíti előnyben, és ellenez mindenfajta „katonai opciót”. Johnson egyúttal vakmerő provokációnak nevezte a robbantást.

Kiemelt kép: SAUL LOEB, Ed JONES / AFP 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik