Nagyvilág

Vak, ezért nem látta, hogy gyerekpornót néz, állítja a gyerekpornó miatt beperelt férfi

A látássérült brit férfi nem tudta, hogy a letöltött szexképeken nem felnőtt emberek láthatóak.

Azzal védekezett a bíróság előtt egy gyermekpornó letöltésével vádolt brit férfi, hogy vak, ezért nem láthatta, hogy az általa letöltött szexképeken kiskorúak szerepelnek – jelentette a brit sajtó. A 44 éves Andrew Shaw ellen 71 darab, gyermekekről készült obszcén fényképek birtoklása miatt indítottak eljárást. A felvételek közül 12 „a legrosszabb fajtából” való – hangzott el a bíróság előtt.

A férfi ügyvédje, Allen Cobain „szokatlanként” jellemezte az ügyet, mivel ügyfele jogilag vak: egyik szemével egyáltalán nem lát, és a másikkal is csak egy nagyon kicsit. Az ügyvéd szerint látássérülése miatt Shaw nem láthatta, hogy 16 évnél fiatalabb emberek láthatóak azokon a fényképen, amiket letöltött. „Azt hiheti, hogy 16 éveseken néz” – jelentette ki Cobain. Nagy-Britanniában a belegyezési korhatár 16 év.

Az ügyvédnek sikerült elérnie, hogy a bíróság napolja el az ügy tárgyalását, míg az ügyészség újra megvizsgálja az esetet. Annak ellenére, hogy az ügyészség közölte, hogy Shaw már több mint egy éve nyomozás alatt állt, és szerintük alaposan megvizsgálták az ügyet, mielőtt bíróság elé vitték.

(Kiemelt Fotó:Thinkstock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik