Nagyvilág

Öt hegymászó halt meg Ausztriában

Olaszországban is meghalt három alpinista. Mindkét esetben össze voltak kötve a csoportok.

A Zillertali-Alpokban súlyos hegymászóbaleset történt: öt alpinista vesztette életét, egy társuk súlyosan megsérült. A 2000 méter felett történt eset körülményei még nem világosak, de valószínűleg össze voltak kötve a mászók, ezért haltak szörnyet szinte valamennyien – írja a BBC News.

Öt mentőhelikopter ment a helyszínre, az egyetlen túlélőt a salzburgi kórházba vitték.

Az eset Krimml közelében, a Mannlkarscharte-hágónál történt, ahol nagy a veszélye a kőomlásnak. Talán egy kötél okozhatta a hibát, de ez még nem világos. Az áldozatok neveit és állampolgárságát még nem hozták nyilvánosságra. Évente alpinisták tucatjai halnak meg az osztrák hegyekben, de az idei évnek eddig ez a legsúlyosabb tragédiája.

Ettől teljesen függetlenül három hegymászó halhatott meg Olaszországban, az Adamello Brenta Parkban, Trentóhoz közel. Egy gleccserhasadékba zuhantak, ketten azonnal meghaltak, egy embert pedig élve kiszedtek, de később belehalt sérüléseibe. Egy kilencfős, szintén összekötött csoport tagjaiként voltak a gleccseren, az esetben a többiek is megsérültek.

Szombaton pedig egy olasz hegymászó vesztette életét közel a svájci határhoz, Valtellinában, mert sziklák zuhantak rá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik