Nagyvilág

Észak-Korea, ahogy még sosem látta

Észak-Koreáról elsősorban a Donald Trumppal való atomháborús üzengetés kapcsán hallani, most viszont valami egészen más látott napvilágot az ázsiai országról. Észak-Korea és Oroszország különleges kapcsolatának kibontakozását már a napokban jelezte az a hír, hogy a Kim Dzsongun vezette diktatúra megnyitotta első oroszországi utazási irodáját is.

Obama hibáját követhette el az Észak-Koreát fenyegető Trump
Sosem látott tüzet ígért az amerikai elnök, felbolydult a közvélemény, de a szakértők kételkednek abban, hogy nagyobb lenne a valós fenyegetés.

Szergej Golov, az orosz Utazási Ügynökségek Szövetségének elnöke szerint ugyanis az oroszok nagyon is érdeklődnek az észak-koreai utak iránt, sőt, a vízumkiadás átfutási ideje is lerövidül majd 2-3 hétről 3-5 napra.

A Reuters azt írja, az oroszok számára elérhető legdrágább észak-koreai út 15 napos lesz és csaknem kétezer dollárba, azaz nagyjából félmillió forintba kerül majd. A bő két hetes út programjai között szerepel farmlátogatás, ásványvízgyár felkeresése, buddhista templom és túrázás is.

Ráadásul úgy tűnik, Oroszországban mindent megtesznek azért, hogy az ország lakói körében minél népszerűbb legyen Kim Észak-Korea.

Az orosz állami tévé ugyanis augusztusban új sorozatot indított, ami nagyjából arról szól, hogy bemutassa az észak-koreaiak csodálatos életét.

A különös sorozat első részét augusztus 17-én vetítették, lényegében arról szólt, hogy Észak-Koreában még a közlekedés is móka és kacagás, minden reggel egy fiatal forgalomirányító nő jelenik meg a kereszteződésekben, aki mosolyogva, tökéletesen vasalt egyenruhában köszönti a sofőröket.

Minden este hatkor az utcák megtelnek emberekkel, valaki táncolni megy, mások esti iskolába. Az utcák este nyolckor kezdenek kiürülni, Phenjan pedig 10 órakor álomba borul azért, hogy hajnalban mindenki felkelhessen.

AFP PHOTO / Ed JONES

Az augusztus 18-i adásban már a ruháké volt a főszerep, a riport szerint a divat az elmúlt öt évben elképesztő fellendülésen esett át az észak-koreai fővárosban. Az orosz műsorban azt állítják, a koreai nők végre elkezdtek élénk színű ruhákban járni, szoknyát is húznak, bár azok természetesen legalább térdig érnek.

Ez még nem minden, hiszen a nőknek már nem csak a kínai import ruhákkal kell beérniük: a helyi szabóknak köszönhetően eredeti észak-koreai darabok is elérhetőek. Ráadásul az országban lakó nőknek csillogó ékszerekre és gyémántokra sincs szükségük, hiszen

a ruháik gombjait a vezetőjük arca díszíti.

Augusztus 21-én a ginzengé volt a főszerep. A riportban az oroszok megismerkedhettek az észak-koreaiak és a húsos gyökerű növény kapcsolatával. Észak-Koreában a ginzeng körülbelül annyira része a mindennapoknak, mint nálunk a tej vagy a kenyér: használják teák, kozmetikumok, gyógyszerek készítéséhez is. Nem hiába viccelődnek gyakran azzal, hogy minden koreai 80 százalék ginzenget tartalmaz.

Augusztus 22-én az észak-koreai nők frizurája került terítékre, a riport középpontjában egy phenjani elit fodrász szalon állt, ahová őrülten hosszú a várólista. A fodrászat tulajdonosa arról is beszélt, hogy a koreai nők szeretik a göndör fürtöket, mivel a legtöbbük haja eredetileg egyenes. A férfiak 14 fazon közül választhatnak, külön stílus jut a fiúknak, felnőtteknek és az állami hivatalnokoknak is.

A különös szokások egyike, hogy a fodrászok a vendégek haját úgy mossák meg, hogy arccal lefelé ültetik le őket a mosdókagylóhoz. A riport szerint egyébként Észak-Koreában senkinek sincs ősz haja.

Természetesen a koreai konyha sem maradhatott ki a sorból, az augusztus 23-i adásból kiderült, hogy Phenjan az éttermek városa. Szóba került a kimcsi, a koreai konyhaművészet egyik legismertebb étele is, ami a helyiek szerint gyógyító erővel bír. Sőt, a riport szerint

Észak-Koreában még influenzajárványok sincsenek.

A legutóbbi rész pedig a virágokról szólt, az orosz műsorban arról beszéltek, hogy hiába hiszik azt sokan, hogy az észak-koreaiak csak vezérükről írnak dalokat, ez nem igaz, hiszen közkedvelt témának számítanak a virágok is. Igaz, ezeket kétségkívül az aktuális vezető után nevezik el. Egy begónia például a “Kimdzsongilia” nevet viseli.

A virág a vezér iránti mély tiszteletet szimbolizálja

– mondják.

Kiemelt kép: AFP PHOTO / Ed JONES

Ajánlott videó

Olvasói sztorik