Nagyvilág

Harry Potter miatt fellendült az illegális bagolykereskedelem

A Harry Potter-könyvek és filmek, különösen Hedvig, az ifjú varázslótanonc hóbaglya iránti rajongás komolyan fenyegeti a vadon élő baglyokat az ázsiai országokban, ahol az elmúlt évtizedben jelentősen fellendült a ragadozó madarak illegális kereskedelme.

Az Oxford Brookes Egyetemen dolgozó Vincent Nijman és Anna Nekaris szerint míg az első Harry Potter-film 2001-es megjelenésekor még csupán néhány száz baglyot adtak el az indonéziai madárpiacokon, addig ez a szám 2016-ra már több mint 13 ezerre nőtt.  Az állatok ára átszámítva 10-30 dollár között mozog, amelyet a középosztálybeli családok többsége megengedhet magának – írta a Guardian. A madarak iránti kereslet megnövekedése azért különösen aggasztó, mert az eladásra kínált példányok szinte mindegyikét a vadonból fogják be.

A baglyok háziállatként tartásának népszerűsége olyan méreteket öltött mára Indonéziában, hogy veszélyeztetheti a kisebb populációjú fajokat,

írják a szakemberek a Global Ecology and Conservation című folyóirat aktuális számában közölt tanulmányukban. A kutatók szerint a baglyoknak fel kellene kerülniük az indonéziai védett madarak listájára, mert bár aranyosan mutatnak a piacon, általában hamar elpusztulnak, ha kiszakítják őket természetes élőhelyükről.

Indonézián kívül számos más országban is jelentősen megnőtt a baglyok iránti kereslet az elmúlt évtizedekben, amit ugyancsak a Harry Potter-könyvek és filmek népszerűségével magyaráznak.

A Harry Potter-sorozaton felbuzdulva még a középosztálybeli városi családokban is felütötte a fejét az a különös vágy, hogy baglyokkal ajándékozzák meg a gyerekeket,

mondta Dzsairam Rames indiai képviselő.  A Harry Potter-jelenség és a baglyok iránti kereslet megnövekedése közötti kapcsolatot ugyan nem lehet egyértelműen bizonyítani, de sok a közvetett bizonyíték. A baglyokat hajdanán burung hantunak hívták maláj nyelven, ma már azonban burung Harry Potter, vagyis Harry Potter-madarakként emlegetik őket.

Maga J.K. Rowling is elítéli, hogy a baglyokat háziállatként tartsák, és ennek hangot is adott az első Harry Potter-film nagy-britanniai megjelenését követően, amikor a helyi madármenhelyek arról számoltak be, hogy jelentősen megnőtt a magára hagyott “házi baglyok” száma a szigetországban. A természetvédők ugyanakkor arra is rámutattak, hogy Indiában gyakran feláldozzák a baglyokat, mert gyógyító hatást tulajdonítanak nekik.

(MTI, kiemelt kép: Europress)

Harry Potter miatt fellendült az illegális bagolykereskedelem 1

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik