Nagyvilág

Az oroszok hazaküldenék az amerikaiakat Afganisztánból

Az Egyesült Államok katonai fellépése nem járt eredménnyel Afganisztánban, ezért az amerikai fegyveres erőknek ki kell vonulniuk onnan – jelentette ki Zamir Kabulov afganisztáni orosz elnöki különmegbízott, a moszkvai diplomáciai tárca második ázsiai osztályának igazgatója az Izvesztyija című napilap hétfői számában közölt nyilatkozatában.

Kabulov szerint Oroszország eddig “sohasem sürgette az Egyesült Államok csapatainak kivonását Afganisztánból”, de szerinte a jelenlegi helyzetben ez lenne a legjobb megoldás.

“Mivel az amerikai hadsereg érdemben semmit sem képes tenni, ki kellene vonulnia Afganisztánból. Az afganisztáni amerikai hadjárat összeomlott” – jelentette ki a volt kabuli orosz nagykövet. Kabulov érvelése szerint a konfliktus folytatódása esetén Afganisztán a globális terrorfenyegetés forrásává válhat. Elismerte, hogy az ország részben már ma is ezen fenyegetés “inkubátorának” tekinthető.

A diplomata bírálta azt a USA Today című amerikai napilap által nemrégiben ismertetett állítólagos washingtoni elképzelést, amely szerint Afganisztánban növelni fogják a katonai magáncégek szerepét és átruházzák rájuk a hadsereg számos feladatát. Az Erik Prince-t, a Blackwater zsoldossereg megalapítóját megszólaltató újság szerint az amerikai fővárosban egy 90 repülőgépből álló magánlégierő létrehozást mérlegelik, amely az afgán hadsereget támogatná a tálibok elleni harcban.  Kabulov úgy fogalmazott, hogy Afganisztán pusztán egy gyarmat az Egyesült Államok számára, az országra vonatkozó tervek pedig a Kelet-indiai Társaság helyreállítására emlékeztetnek.

Az Egyesült Államok – szövetségesei, köztük a NATO támogatásával – 2001 októberében, a New Yorkot és Washingtont ért terrortámadást követően hajtott végre inváziót Afganisztánban, hogy megdöntse az al-Kaida terrorszervezetet befogadó tálib kormányt és felszámolja a jövőbeni terrorcselekmények bázisát. Az amerikai történelem leghosszabb háborújában az Egyesült Államoknak eddig csaknem 2400 katonája esett el és több mint 20 ezer sebesült meg.

A Szovjetunió, amelynek Oroszország hivatalos utódállamának tekinti magát, 1979. december 25. és 1989. február 15. között viselt hadat Afganisztánban. 15 ezer katonája meghalt és további 35 ezer megsebesült.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik