Külföld

A kormányerők teljes ellenőrzés alá vonták az Iszlám Állam utolsó homszi fellegvárát

24.hu
24.hu

2017. 08. 12. 12:15

Korábban a témában:

A szíriai hadsereg szombaton közölte, hogy teljes ellenőrzése alá vonta asz-Szuhnát, az Iszlám Állam utolsó fellegvárát a központi Homsz tartományban – adta hírül szombaton a SANA szíriai állami hírügynökség.

A hadsereg teljesen megtisztította a várost a dzsihadistáktól, és hatástalanította az ott elhelyezett robbanószerkezeteket. A kormányerők tucatnyi szélsőségessel végeztek, fegyvereiket pedig megsemmisítették.

Cseppet sem gyengült az Iszlám Állam
Az ENSZ jelentése szerint az Iszlám Állam és az al-Kaida is meg tudta őrizni képességeit.

A londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) egy héttel korábban beszámolt róla, hogy a dzsihadisták Deir-ez-Zórba csoportosították át az asz-Szuhnából kivont erőiket. A hadsereg következő célja Deir-ez-Zór tartomány visszaszerzése.

A kormányerők tehát valójában már egy hete elfoglalták a várost, de győzelmüket csak azután hirdették ki hivatalosan, hogy eltávolították az összes pokolgépet a településről és a környező utakról, valamint kiűztek vagy likvidáltak minden szélsőségest.

Asz-Szuhna elfoglalásával a biztonsági erőknek sikerült megtörniük a dzsihadisták Deir-ez-Zór városa körüli ostromgyűrűjét, mert asz-Szuhna a Palmürát Deir-ez-Zórral összekötő úton fekszik. Az Irakkal határos tartomány szinte egésze az Iszlám Állam kezén van.

Asz-Szuhna megszerzése a kormányerők újabb offenzívájának sikere, amelynek célja a szíriai sivatag megtisztítása a szélsőségesektől. A hadsereget és szövetségeseit az orosz légierő segíti a harcokban.

Az Iszlám Állam az utóbbi időben jelentős veszteségeket szenvedett a szíriai hadseregtől, valamint a Washington vezette koalíciós erők támogatását élvező Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű ernyőszervezettől. Az SDF jelenleg a dzsihadisták “fővárosát”, Rakkát ostromolja.

(MTI)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.