Nagyvilág

Találtak két elnöki repülőgépet Trumpnak, a sivatag közepén voltak

Donald Trump azzal indította a kampányát, hogy szerinte Barack Obama túl drágán akart új elnöki különgépeket vásárolni, ezért ő felmondaná a szerződéseket. Most lehet, hogy belefutott egy jó üzletbe. A Defense One szerint az amerikai légierő tárgyal épp a Boeinggel arról, hogy megvennék azt a két 747-8-ast, amelyek a sivatag közepén parkolnak.

A gépeket a Transaero, Oroszország korábbi második legnagyobb légitársasága rendelte meg, de csődbe mentek, mielőtt átvették volna. A céget megvásárló Aeroflot pedig nem volt hajlandó átvenni a két legyártott, és két gyártás alatt lévő gépet. A két gép listaáron együtt kicsivel többe kerül, mint a Budapesti vizes vb, darabonként 100 milliárd forint körül van az áruk.

De a légierő elég jó dealt köthet a gépekre, mert jelenleg a Boeing fizet azért, hogy tárolják őket. A két repülőt legyártották, tesztelték, majd a Dél-Kaliforniai Logisztikai Repülőtérre szállították őket, hogy ott tárolják. A hely forró, száraz levegője segít elkerülni, hogy a gép rozsdásodni kezdjen.

Ha meg is veszik a gépeket – ami még a héten megtörténhet – akkor is kell rájuk költeni. Az elnöki gépek különleges eszközök, kell bennük iroda az elnöknek és a munkatársainak, hely az újságíróknak, de műtőasztal is, ha menet közben szükség lenne rá. A gépnek a levegőben is újratölthetőnek kell lennie, és ki kell bírnia egy atombomba elektromágneses hatását. Ez együtt 3,2 milliárd dollárba kerül, ami forintban 800 milliárd. Ha megvan a deal, 2018 és 2022 között szállíthatják le a kész gépeket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik