Nagyvilág

Először született közös kölyke fogságban és vadon élő óriáspandáknak

Az anyát két hónapra szabadon engedték, akkor párzott egy hímmel.

Megszületett az első óriáspanda-kölyök a világon, amelynek anyja fogságban, apja pedig vadon élő állat – jelentette be a csengtui Óriáspanda-tenyésztő Kutatóközpont.

Az intézmény 2016 végén indított kísérletet, melynek során munkatársaik ideiglenesen a vadonba engednek fogságban élő óriáspandákat, hogy ott pározzanak, így szélesítve a fogságban lévő állomány genetikai sokszínűségét.

A 15 éves nőstény, Cao Cao hétfőn hozta világra kicsinyét. A bocs 216 gramm súlyú, jóval nagyobb az átlagos 150 grammnál. A szakemberek ezt annak tulajdonítják, hogy az anyának a vemhesség idején nagyon jó volt az étvágya.

Europress

Cao Caót helyzetmeghatározóval és más műszerekkel felszerelt nyakörvvel látták el, amikor március elsején kiengedték a vadonba, ahol mintegy két hónapig élt. Az eszközök március 11-én jelezték, hogy a panda tüzel, március 23-án pedig azt, hogy egy vadon élő hímmel párzott.

Cao Cao maga is vadon született, kétéves korában került fogságba. Már hat kölyöknek adott életet, köztük két ikerpárnak. Az elmúlt hét évet a kutatóközpontban töltötte, ahol félig vadonbeliek az állapotok, itt bizonyította, hogy képes megélni a vadonban. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik