Nagyvilág

Megúszta a börtönt a 18 évesen egy 15 éves fiúval szexelő, és teherbe eső lány

Az ügyészek a pedofil erőszaktevők közé akarták sorolni, de az ügyében döntő bíró erre nem volt hajlandó.

Bűnösnek vallotta magát 16 évnél fiatalabb (így jogilag beleegyezésre képtelennek számító) fiatallal történt nemi közösülés vádjával egy 20 éves ausztrál nő. A meg nem nevezett vádlott akár 14 évig tartó börtönbüntetést is kaphatott volna, valamint regisztrálni kellett volna nevét a szexuális bűnözőket nyilvántartó listára.

Az ügyével foglalkozó döntő bíró azonban szerdán úgy döntött, nem ítéli el a nőt – jelentette a Canberra Times.

A nő alig múlt 18 éves, amikor lefeküdt egy 15 és fél éves fiúval. A pár kapcsolata a lap beszámolója szerint a Facebookon kezdődött, ahol előbb iskolai problémákról beszélgettek, majd 2015 júliusában védekezés nélkül közösültek. Nem sokkal később szakítottak, de abban maradtak, hogy legjobb barátok maradnak.

A vádlott ezután tudta meg, hogy teherbe esett a fiútól. A nő meg akarta tartani a gyermeket, mert évekkel korábban az orvosa közölte vele, hogy egy egészségügyi probléma miatt nehezen tud majd teherbe esni . Úgy érezte, ez lesz az egyetlen esélye arra, hogy gyereket szüljön.

A fiúval közölte, hogy apa lesz, de az őt védő ügyvéd elmondása szerint azt is egyértelművé tette, hogy semmit nem vár el tőle. Azt sem, hogy anyagilag támogassa. Az apává vált fiútól és családjától azóta sem kért segítséget. A nőt végül a fiú anyja jelentette fel a rendőrségen, miután megszülte gyermekét.

A nő védőügyvédje azt kérte a bírótól, hogy ne ítélje el a nőt, aki „komoly leckét kapott a beleegyezési korhatár fontosságáról”. Jess Vogel arra is emlékeztette a bírót, ha elítéli a vádlottat, a nőnek kötelezően regisztrálni kell a nevét a szexuális bűnözőket (leginkább pedofil erőszaktevőket) tartalmazó nyilvános listára, ami jelentősen megnehezítené, hogy munkát találjon, és teljesen részt vegyen gyermeke életében.

Bár az ügyészség a nő elítélését szorgalmazta, David Mossop bíró végül elfogadta az ügyvéd érveit. Mint elmondta, eleinte úgy gondolta, helyes döntés lenne elítélni a nőt, de közben végiggondolta, annak milyen hatása lenne a nő életére, és megváltoztatta véleményét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik