Nagyvilág

Álbombát robbantott volna, 30 évet kapott

Harminc évi börtönbüntetésre ítéltek Kansas államban egy amerikai fiatalembert, aki bombát akart robbantani egy katonai támaszpontnál.

A vádlott, John T. Booker beismerte, hogy “bombával kísérelt megsemmisíteni egy kormányzati tulajdonban lévő épületegyüttest”, és a tárgyaláson elmondta, hogy

a robbantással, amelyet öngyilkos merényletnek tervezett, az Iszlám Államnak akart volna segíteni.A 22 éves, topekai születésű férfi a városától mintegy száz kilométerre eső Fort Riley katonai támaszponton akart robbantani 2015 áprilisában.

A készülék azonban nem robbant fel, mivel álbomba volt, őt pedig azonnal őrizetbe vették.

A szerkezetet ugyanis az FBI készítette. Ez annak köszönhető, hogy Booker a tervébe bevonta két ismerősét, akik azonban az FBI informátorai voltak. Így a szövetségi nyomozók végig figyelemmel kísérhették a merényletre készülő férfit.

Ha a robbantás sikeres lett volna, akár több tucat, ha nem több száz halálos áldozata lett volna a merényletnek

– fogalmazott az ítélethozatal utáni nyilatkozatában Darrin Jones, az üggyel megbízott különleges FBI-ügynök.

Booker után az FBI már 2014 márciusában nyomozni kezdett, miután közösségi fiókján dzsihadista kommentárokat tett közzé. A nyomozás adatai szerint megpróbált felvételt nyerni az amerikai hadseregbe, de eltanácsolták. 2015 márciusában önmagáról készített videóban tett hűségesküt Abu Bakr al-Bagdadinak, az Iszlám Állam vezetőjének.

A tárgyalás során Booker vádalkut kötött, így ejtették ügyében az Iszlám Állam terrorszervezetnek nyújtott konkrét segítség és tömegpusztító fegyver alkalmazásának vádját. Ez esetben ugyanis akár életfogytig tartó börtönbüntetésre is ítélhették volna.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik