Nagyvilág

A demokrácia védelmére sürgette a tüntetőket Lech Walesa

A demokrácia védelmére sürgette a lengyel igazságügyi reform ellen országszerte tüntetőket szombaton a tiltakozásokhoz Gdanskban csatlakozó Lech Walesa volt elnök.

A hatalmi ágak elválasztása a törvényhozó, végrehajtó és igazságszolgáltató hatalomra volt Szolidaritás mozgalomnak az egyik legfontosabb eredménye, hangoztatta a 73 éves Walesa, emlékeztetve a lengyelországi demokratikus átalakulásra.

Minden eszközt meg kell ragadnotok, hogy visszaszerezzétek, amit számotokra elértünk, hangsúlyozta.

Óriási a verseny, hogy a lengyelek előbb rombolják-e le a demokráciát, mint mi
A lengyel kormány épp most pusztítja el az utolsó olyan intézményt, ami akadályozhatja a hatalmát.

Szombat este több ezren vonultak utcákra Varsóban, Krakkóban és más lengyel városokban. Néhány aktivista transzparenseket tartott fel, amelyeken az alkotmány szó volt olvasható, utalva azokra az ellenzéki vádakra, miszerint a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt megsértette Lengyelország alkotmányos rendjét.

Szerda óta naponta tízezrek vonultak az utcákra Lengyelország szerte az igazságügyi reform ellen tiltakozva.

A lengyel szenátus szombat hajnalban jóváhagyta a legfelsőbb bíróságról (SN) szóló törvényjavaslatot, amelyet egyben aláírásra felterjesztett az államfőnek. Az ellenzék és az Európai Bizottság által is élesen bírált indítványt korábban a törvényhozás alsóháza, a szejm is elfogadta.

Andrzej Duda államfőnek 21 napja van arra, hogy aláírja, megvétózza vagy kétségeit eloszlatandó az alkotmánybíróság elé terjessze.

A jogszabály az eddigi négy mellett három új kamarát hozna létre, megváltoztatná a bírák kinevezésének rendjét, és nyugdíjazná a jelenlegi bírákat – azok kivételével, akiket az államfő kivonna ennek hatálya alól. Az új bírákat az eddigi gyakorlatnak megfelelően az államfő nevezi ki az országos igazságszolgáltatási tanács (KRS) javaslatára.

A kormányzó Jog és Igazságosság párt által kezdeményezett igazságügyi reform keretében a lengyel parlament módosította az országos igazságszolgáltatási tanácsról (KRS), illetve a bíróságok szervezetéről szóló törvényt.

A KRS fő feladata a bíróságok és a bírák függetlenségének őrzése. A 25 fős testületnek 15 bíró tagja van, akiket a különböző bíróságok (legfelsőbb bíróság, fellebbviteli, közigazgatási, körzeti és katonai bíróságok) tagjai közül választanak meg. A törvénymódosítás előirányozza a testületben lévő 15 jelenlegi bíró mandátumának megszűnését, utódaikat a szejm (alsóház) választaná meg háromötödös többséggel, nem pedig a szakmai szervezetek, mint eddig.

A bíróságok szervezetéről szóló törvénymódosítás megváltoztatja a bíróságok elnökei kinevezésének és visszahívásának eddigi gyakorlatát úgy, hogy ebbe nagyobb beleszólása lesz az igazságügyi miniszternek, emellett a jövőben az egyes pereket vezető bírákat nem kinevezés, hanem sorsolás útján fogják kijelölni. Az államfő még ezt a törvényt sem írta alá.

Andrzej Lapinski, az államfő szóvivője az AP amerikai hírügynökség jelentése szerint azt közölte: Duda elnök úgy látja, vannak hiányosságok a törvényhozás által elfogadott törvényekben. A szóvivő ugyanakkor arra nem utalt, hogy az említett hiányosságok miatt Duda megvétózná, vagy felülvizsgálatra az alkotmánybíróság elé terjesztené a jogszabályokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik