Nagyvilág

Feszítővassal tört be az óvodába az érsekkétyi polgármester

Nem volt hajlandó aláírni a bérleti szerződést, nekilátott az egyház kilakoltatásának. Az önkormányzati képviselők szerint törvényellenesen.

Feszítővassal tört be a helyi óvodába a felvidéki Érsekkéty polgármestere – írta meg a pozsonyi Új Szó. Videót is közzétettek a műveletről.

A dolog előzménye, hogy a hatszáz fős településen az Érsekkétyi Református Egyházközösség az önkormányzattól bérelte az Érsekkétyi Egyházi Alapiskola és Óvoda épületeit, a meghatározatlan időre szóló bérleti szerződéseket azonban a 2014-ben megválasztott polgármester, Molnár Péter felmondta.

Mikus Irén önkormányzati képviselő szerint Molnár arra próbálta kényszeríteni az egyházat, hogy adja át a fenntartói jogot a községnek, de az egyház erre nem volt hajlandó. Ezután a polgármester csak azzal a feltétellel volt hajlandó bérleti szerződést kötni, ha olyan iskolatanácsot hoznak létre, aminek az összetételét ő szabja meg. Ebbe belement az egyház, de az újabb szerződést az iskola épületére vonatkozóan másfél évre, az óvoda épületére pedig fél évre kötötték meg, ez utóbbi lejárt.

A polgármester nem hajlandó újabb megállapodást kötni, sőt a képviselő-testület tudta és beleegyezése nélkül kérvényezte a minisztériumnál az önkormányzati óvoda bejegyeztetését, amit az önkormányzati képviselők utólag elutasítottak. A testület háromötödös többséggel támogatta az egyházi óvoda továbbműködését, amit a polgármester megvétózott.

Miután újabb háromötödös többséggel megerősítették a képviselők a döntést, Molnárnak kötelessége lett volna aláírni a bérleti szerződést, ehelyett látványosan széttépte azt, és felszólította az óvoda igazgatóját, hogy költözzenek ki az épületből. Miután az óvoda ennek nem tett eleget, a polgármester rendőröket hívott, akik azonban nem intézkedtek.

Mikus Irén azt mondta, az óvoda bérleti szerződése érvényes, a polgármester önkényes intézkedései, illetve a törvényből eredő kötelességeinek elmulasztása miatt feljelentést tesznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik