Nagyvilág

„Ostoba lengyel” – felakasztotta magát a társai által zaklatott tinédzser

Nem bírta elviselni az idegengyűlölő, gyalázkodó megjegyzéseket.

Az angliai Truróban megkezdődött a Dagmara Przybysz halálával kapcsolatos bírósági ügy tárgyalása. A lengyel tinédzser 2016 májusában felakasztotta magát a cornwalli Pool Academy középiskola vécéjében.

A 16 éves lány a helyszínen meghalt.

A tárgyaláson kiderült, hogy néhány nappal az öngyilkossága előtt Dagmara megsérült, miután tornaórán puszta kézzel beleütött a falba. A lány nem tudta feldolgozni, hogy a többiek kinevették.

Halála napján is sírva telefonált, hogy gyógyszereket vett be. Az apja hazament a munkából, hogy beszéljenek, de Dagmara nem részletezte a problémáját, csak hogy az iskolában vannak gondjai, és mivel „a lány nem tűnt úgy, mint aki bevett valamit”, apja elküldte az iskolába. Aztán délután már hiába ment érte: felesége telefonon hívta, hogy a rendőrök értesítették lányuk haláláról.

A lengyel család kilenc éve költözött ki Angliába. Az általános iskolát szerette Dagmara, de a középiskolában nem fogadták őt be társai, ezért kérte szüleit, hogy hadd járjon máshová, de apjáék ragaszkodtak az oktatási intézményhez.

Ostoba lengyel”

– ilyen, és ehhez hasonló xenofób megjegyzéseket kapott környezetétől. Főiskolára készült, fotózást szeretett volna tanulni, de végül nem bírta elviselni a szidalmakat, véget vetett az életének.

Tizenhat évet élt.

Facebook

(Sun)

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik