Nagyvilág

Halálra verte 3 éves lányát, mert rossz válaszokat adott matekfeladatokra

A 25 éves amerikai apuka egy bambuszrúddal verte a gyereket, míg az el nem tört.

Szándékos emberölés vádjával indítottak eljárást egy 25 éves férfi ellen az amerikai Mississippi államban, miután halálra verte hároméves kislányát, mert a gyerek nem adott helyes válaszokat számokkal kapcsolatos feladatokra – jelentette a helyi sajtó. Joshua Salovichot hétfőn előzetes letartóztatásban tartották, és óvadék ellenében sem védekezhet szabadlábon a felhozott vád ellen, amiért akár halálbüntetést is kaphat.

A Meridian városában élő férfit pénteken vették őrizetbe, miután kislányát kórházba kellett szállítani, és az orvosok, látva sérüléseit, értesítették a rendőrséget. A város rendőrfőkapitánya elmondta: a férfi teljesen őszintén beismerte az őt kihallgató rendőröknek, hogy megverte a gyereket, és azt is, hogy ezt nem először csinálta.

„Ez egy kemény világ, és keménynek kell lennie, ha életben akar maradni.” Benny Dubose rendőrfőkapitány elmondása szerint Salovich ezzel magyarázta kemény nevelési módszerét. Dubose közölte: a vádlott rendszeresen, hetente legalább öt alkalommal próbálta szó szerint beleverni a számtant a kislány fejébe.

Eleinte egy bambuszrudat használt a rossz válaszokat követő verésekre, majd egy mobiltelefontöltő kábelét. Valamint a kezével is ütötte, saját bevallása szerint teljes erőből. A férfi a helyi sajtóban megjelent hírek szerint bokszolónak készült.

A kislány testét több sérülés is borította, amikor péntek délután bevitték egy meridiani kórházba, ahonnan helikopterrel szállították Jackson város egyik kórházába. A beszámolók szerint a kislány testét zúzódások és vágások borították, és fejsérülése is volt. A kórházban kiderült, hogy egyik retinája levált, agyvérzése volt, és a tüdeje is teli volt vérrel. Bailey Salovich szombat este halt bele sérüléseibe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik