Nagyvilág

Gyerekek százait zaklatták és bántalmazták egy németországi fiúkórusban

Hat évtized leforgása alatt legalább 547 gyermeket bántalmaztak a Regensburger Domspatzen nevű németországi fiúkórus tagjainak fenntartott iskolákban, többeket szexuálisan is zaklattak – derül ki egy kedden nyilvánosságra hozott jelentésből.

Az 1945-től az 1990-es évek elejéig elkövetett bűncselekményekkel a katolikus egyház 49 tagját vádolják, de büntetőjogi felelősségre vonásukra valószínűleg már nem kerül sor az azóta eltelt hosszú idő miatt.

A bántalmazások feltárásával megbízott ügyvéd, Ulrich Weber azt mondta, sok volt diákkal nem tudta felvenni a kapcsolatot, az áldozatok száma a hétszázat is elérheti. Akiket sikerült megszólaltatni, azok az iskolában eltöltött időt életük legrosszabb éveiként tartják számon, amit a félelem, az erőszak és a kilátástalanság uralt. Az iskolát a pokolhoz, börtönhöz és koncentrációs táborhoz hasonlították, és úgy fogalmaztak, „a csend kultúrája” fedte el a bántalmazásokat.

Az évezredes múltú kórust 1964-től 1994-ig Georg Ratzinger, XVI. Benedek korábbi pápa testvére vezette, aki tagadta, hogy tudott volna a bántalmazásokról. Az egyház korábban felajánlotta, hogy 5000-20000 eurós kompenzációt fizet az áldozatoknak. (BBC)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik