Nagyvilág

Harminchárman megsérültek a madridi hullámvasúton

Ismeretlen okok miatt ütközött össze két kocsi a madridi hullámvasúton a hétvégén; a balesetben 33-an sérültek meg könnyebben, köztük gyerekek – írta az ABC című spanyol napilap hétfői számában.

A baleset a Bányavonat elnevezésű látványosságon történt, ahol a hullámvasúton utazók VR-szemüveget viselnek, amelyben azt látják, hogy a vonat egy kísérteties, vadnyugati bányában száguld csontvázak és pókok között két és fél percen át.

A bejáratnál sorban álló szemtanúk elmondása szerint

az egyik kocsi hirtelen megállt a pályán, néhány méterre attól a helytől, ahol az utasok ki és beszállhatnak, a mögötte érkező másik szerelvény pedig belerohant.Az ütközésben sokaknak megrándult a nyaka, a háta, többen panaszkodtak utána hányingerre, és voltak, akik sokkot kaptak.

A mentőszolgálat összesen 27 embert szállított kórházba alaposabb kivizsgálására.

A madridi vidámpark állítja: a hullámvasút minden szükséges engedélye rendben van, ráadásul a nyitás előtt rendszeresen elvégzik az előírt ellenőrzéseket, így történt ez a balesetet megelőzően is, és nem találtak semmilyen problémát.

A hatóságok már vizsgálják, hogy mi lehetett a baleset oka, az első feltételezések szerint a fékrendszer hibásodhatott meg.

A 2012 óta üzemelő hullámvasút 17,5 méter magas. A kocsik maximális sebessége 55 kilométer per óra.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik