Nagyvilág

Erdogan: a rendkívüli állapot addig tart, amíg a terrorizmus elleni harc

Az elbukott puccskísérlet óta egy év telt el, de most is erre hivatkozva tartják fenn a rendeleti kormányzást.

A török parlament hétfőn úgy döntött, hogy három hónappal meghosszabbítja a tavaly júliusi puccskísérlet után bevezetett rendkívüli állapotot. A Nemzetbiztonsági Tanács közleményében azzal indokolta a döntés szükségességét, hogy biztosítani kell a demokrácia védelmében hozott intézkedések folyamatosságát, a jogállamiság elveinek, valamint a polgári és szabadságjogoknak a védelmét.

Nurettin Canikli miniszterelnök-helyettes felszólalásában rámutatott: a puccs óta eltelt egy évben 111 240 állami alkalmazottat ugyan menesztettek munkaköréből, de a közszférában 3 530 031 ember tovább dolgozik.

A hétvégi megemlékezéseken Recep Tayyip Erdogan államfő már jelezte: a rendkívüli állapotnak ugyanakkor lesz vége, amikor Törökország terrorizmus ellen vívott harcának.

A kormány a rendkívüli állapot értelmében törvényerejű rendeletekkel irányítja az országot. Az igazságügyi minisztérium múlt heti adatai alapján egy év alatt 134 ezer embert őrizetbe vettek, 50 ezret pedig előzetes letartóztatásba helyeztek, többek mellett 7167 katonát, beleértve 169 tábornokot, továbbá 8815 rendőrt, 24 tartományi kormányzót, 2280 bírát és ügyészt, valamint 2431 igazságügyi dolgozót.

Erdogan a múlt hétvégén azt is elmondta, hogy 38 ezer állami alkalmazottat felfüggesztettek hivatalából. Hozzátette: több mint 8 ezer ember ellen elfogatóparancs van érvényben, a rendeleti úton bezárt intézmények, köztük iskolák és sajtóorgánumok száma pedig meghaladja az 5 ezret.

A török kormány hétfőn bizottságot hozott létre a törvényerejű rendeletek következtében a munkakörükből felfüggesztett vagy elbocsátott állami alkalmazottak, illetve a bezárt intézmények panaszainak elbírálására. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik