Nagyvilág

Szerbek verhették halálra az amerikai fiatalt

Egy görög szigeten, egy kocsmai vita után nyolcan estek az amerikai srácnak, akit eszméletlenre vertek, majd otthagytak.

Nyolc embert vádoltak meg Görögországban egy amerikai fiatal agyonverésével csütörtökön – írja a BBC News. Az eset még július 7-én történt Zakinthosz szigetén, Laganasz üdülőhelyen. A texasi, 22 éves Bakari Henderson egy bárban veszett össze másokkal, majd távozása után nem sokkal támadt rá nyolc ember.

A gyanúsítottak közül hatan szerb állampolgárok, egyikük egy 34 éves görög, a nyolcadik pedig egy 32 éves, szerb származású brit.

Egy hetedik szerb turistát is kikérdeztek a rendőrök. Henderson súlyos fejsérüléseket szenvedett, kórházba szállítása után vesztette életét. A balhé azzal kezdődött, hogy Henderson és egy barátja szelfit akart készíteni egy pincérnővel, ami nem tetszett a kidobóknak. A csoport azonban később támadt rá a férfire egy bolt előtt. A rendőrség kizárta a rasszista vagy nacionalista indítékot.

Mindenesetre úgy megverték a férfit, hogy elvesztette az eszméletét, majd otthagyták a nyílt utcán. Henderson haverja, Travis Jenkins azt mondta az ABC Newsnak, hogy cimborája sose kereste a bajt, nem valószínű, hogy ő provokálta volna ki a verekedést, sőt mindig ő volt a béketeremtő. Amúgy nemrég diplomázott az Arizonai Egyetemen, most épp egy ruhamárka fotózásán dolgozott Görögországban.

A családját természetesen lesújtotta a halálhír. Közleményükben nagyszerű gondolkodónak és vállalkozónak írták le őt. Most azon dolgozik a családja az amerikai külügy közreműködésével, hogy hazajuttassák a holttestét. Ehhez már dollártízezreket gyűjtöttek össze.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik