Nagyvilág

Meghalt Liu Hsziao-po

A Nobel-békedíjas kínai aktivistát néhány hete engedték ki a börtönből végstádiumú májrákja miatt.

Meghalt Liu Hsziao-po Nobel-békedíjas kínai ellenzéki aktivista, akit néhány hete végstádiumú májrákja miatt engedtek ki a börtönből.

Nem sokkal halála előtt a senjangi kórház már közölte, hogy Liu több szerve, így a veséje, tüdeje és mája is felmondta a szolgálatot, emellett vérmérgezés lépett fel nála. Családja visszautasította, hogy mesterséges lélegeztetéssel tartsák életben.

A 61 éves korában meghalt Liu 2010-ben nyerte el a Nobel-békedíjat, a Nobel-bizottság ezzel az emberi jogokért folytatott erőszakmentes küzdelmét ismerte el, de a kitüntetést soha nem vehette át.

Ellenzéki tevékenységét a kommunista Kínában ellenforradalmi tevékenységnek, rendszerellenes felforgatásnak tekintették, emiatt többször is börtönbe került. Legutóbb 2009-ben ítélték 11 év börtönre a Charta 08 című kiáltvány miatt, melyben másokkal együtt politikai változást, a jogállamiság és az emberi jogok érvényesülését sürgette Kínában. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik