Nagyvilág

Sorosék sem hagyták szó nélkül: Európa legsötétebb napjait idézik a plakátok

soros-gyorgy(210x140)(4).jpg (soros györgy, )
soros-gyorgy(210x140)(4).jpg (soros györgy, )

A magyar kormány Soros György fényképével megjelentetett migránsellenes plakátjai Európa legsötétebb korszakát idézik

– olvasható abban a nyugati hírügynökségek által is idézett levélben, amelyben Soros György tanácsadója, szóvivője, Michael Vachon írta le véleményét a Magyarországot elárasztó kormányzati kampányról.

Vachon arra kéri a címzetteket, hogy vigyék hírül a világban, hogy Magyarországon, az Európai Unió szívében olyan kampány zajlik, amely a 30-as évek antiszemita karikatúráinak stílusát eleveníti fel. Sok plakáton már meg is jelentek a „büdös zsidó” feliratok is.

A levél szerint a Fidesz visszautasítja ugyan ezt az antiszemitizmus vádját arra hivatkozva, hogy ők csak Soros „migrációs kampányát” akarják megállítani, a kampánynak mégis egyértelműek a felhangjai, ami sok zsidó és nem zsidó magyart felháborított.

Soros „a holokauszt túlélőjeként, aki a nácik elől bujkált Budapesten, később pedig maga is menekült volt, első kézből tudja, milyen halálos veszélyben lenni. Máig emlékszik arra, hogy a nemzetközi közösség elutasította a nácik elől menekülő zsidókat. Ezen tapasztalatok miatt érez együtt a Szíriából és más háború sújtotta országokból menekülőkkel”.

Vachon szerint a „magyar rezsim” idegengyűlölete és migráns-démonizációja nem egyeztethető össze Európával. A szóvivő szerint Soros valódi szándéka az, hogy a nemzetközi közösségek azokon a fejlődő országokon segítsenek, amelyekben a világ menekültjeinek 89 százaléka él, és ezt egy közös európai menekültpolitika valósítaná meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik