Külföld

Felborult egy gyerekeket is szállító busz Szerbiában, egy halott már biztosan van

24.hu
24.hu

2017. 07. 11. 17:58

Felborult egy gyerekeket is szállító lengyel autóbusz a vajdasági Bácsfeketehegy (Feketic) közelében kedden, több mint húszan megsérültek, az egyik sofőr pedig életét vesztette – közölte a szerb belügyminisztérium.

Az autóbuszon három sofőr és ötven utas – közöttük 27 gyerek – utazott. A jármű Görögországból tartott hazafelé.  A sérülteket a közeli városok kórházaiba szállították, egy felnőtt és egy gyerek súlyos sérüléseket szenvedett.

A baleset körülményeit még nem derítették fel. Egy teherautósofőr a szerbiai közszolgálati televíziónak (RTS) nyilatkozva azt mondta: az autóbusz kikerülte őt az autópályán, majd hirtelen lesodródott az útról, de ő sem látta, hogy mi okozhatta magát a balesetet. Egy tizenhét éves utas szerint viszont a járművezető elaludhatott, és ezért veszítette el az irányítást a busz felett, amely “letért az útról, majd felborult”. Az utazást szervező lengyel ügynökség mindazonáltal azt közölte: a balesethez feltételezhetően az úton található valamilyen éles tárgyak vezettek, amelyek felhasíthatták az autóbusz kerekét, amely így lesodródott az útról.

Lengyelország több autóbuszt is küldött a sérültek hazaszállítására. A buszok várhatóan már kedd este vagy szerdán hazaszállíthatják azokat, akiknek nem kell további felügyelet miatt a kórházban maradniuk.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.