Nagyvilág

Élete első ecstasyjától halt meg a diplomáját ünneplő lány

Az életével fizetett első ecstasy tablettájáért a 22 éves Joana Burns, aki barátaival ünnepelte, hogy befejezte az egyetemi tanulmányait.

A lány és barátai hét fontot fizettek fejenként a drogért a Sheffield University diákszövetségi buliján, mesélte az áldozat egyik ismerőse.

Június 7-én a korai órákban Joana és egy másik diák összeesett. A lány még aznap meghalt, társát azóta is súlyos, de stabil állapotban ápolják kórházban több mint három hét elteltével, írja beszámolójában a Mirror.

Joana barátja a rendőrségnek elmondta, hogy a lány nem volt rendszeres kábítószerfogyasztó. Két héttel korábban felmerült a körükben a drogtéma, és itt találták ki, hogy a záróbulin ecstasyznak majd.

Joana Burns

Párja, Lewis Birch megtörten emlékezett vissza rá.

Örökké szeretni foglak és mindig a szívemben leszel. Sosem felejtelek el és bármit megtennék, hogy visszaadjam az életedet. Ha valaki azon gondolkozik, hogy kipróbál bármilyen drogot, ne tegye. Romba döntötte az életemet, megsemmisültem

– fogalmazott.

A rendőrség közlése szerint a lány halálának estéjén nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le a helyszínen. Egy 23 éves férfit és egy 20 éves nőt őrizetbe vettek kábítószerterjesztés gyanújával.

Az egyetem szóvivője arról beszélt, megdöbbentek Joana halálhíre hallatán, és őszinte részvétüket nyilvánították ki a családnak és a lány barátainak.

Joana Burns nagyon népszerű diák volt és fényes jövő áll előtte. Minden segítséget megadunk a családjának, diákjainknak és az egyetemi dolgozóknak a tragédia feldolgozásában.

(LadBible)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik