Nagyvilág

Lövöldözés egy New York-i kórházban, két ember meghalt

Több embert meglőttek egy New York-i kórházban – jelentette pénteken a helyi rendőrség. A hatóságok szerint az elkövető legalább egy embert megölt, mielőtt végzett volna magával.

J. Peter Donald, a New Yorki rendőrség szóvivője szerint

a fegyveres támadó meghalt.A lövések a bronxi Lebanon kórházban dördültek el helyi idő szerint délután három óra felé.

A rendőrség korábban még nem tudott halálos áldozatokról. A hatóságok szerint legalább két embert meglőttek, míg a The New York Times című amerikai lap a tűzoltóság egy tisztségviselőjére hivatkozva három sebesült orvosról jelentett. A rendőrség vizsgálja, hogy hányan sebesültek még meg a lövöldözésben.

Korábban még arról lehetett tudni, hogy az elkövető még szökésben van, de még mindig az egészségügyi létesítmény területén tartózkodik.

A CBS televízió tudni véli, hogy a kórház egy volt dolgozója egy puskával barikádozta el magát az épületben. A hatóságok egyik névtelenséget kérő illetékese szerint

a férfi egy orvosi köpenyt viselt, amelyben elrejtette fegyverét.A televízióban látható felvételek a rendőrség és a tűzoltóság járműveivel körülvett kórházat mutatták, amelynek tetején fegyvert tartó rendőrök voltak.

Azonosították a tettest

New York-i rendőrségnek sikerült azonosítania azt a férfit, aki lövöldözni kezdett a kórházban: Dr. Henry Bello volt az elkövető, aki korábban maga is az intézményben dolgozott.

Bill de Blasio New York-i polgármester sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a lövöldöző egy másik orvost megölt, és több sérült “az életéért küzd”.

A rendőrség hat sebesültről számolt be. Egyiküket a lábán érte lövés, a másik öt sebesült sérülése viszont súlyos. James O’Neill helyi rendőri vezető azt mondta, hogy Bello a lövöldözés után megpróbálta felgyújtani magát, de végül inkább a saját fegyverével vetett véget az életének még a helyszínen.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik