Nagyvilág

„Megérdemelte az anyám a halált. Örülök, hogy már nem él”

A nyomozókat és a pszichológusokat is megrázta Nagy-Britanniában az a kettős gyilkosság, amit két 14 éves követett el. Kim Edwards gyűlölte anyját, és egyetlen megoldást látott: megölni őt. Végignézte, ahogy barátja ezt megteszi, és a húgával is végez. Aztán jégkrémet ettek és tévéztek. Oké ez így – mondta a lány.

Nem éreztem semmit az anyám iránt. Megérdemelte a halált. Örülök, hogy már nem él.

Ezek egy most 15 éves lány, Kim Edwards szavai. 14 évesen, barátja segítségével megölte saját édesanyját és húgát az angliai Spaldingban. A két tinédzsert nemrég életfogytiglani börtönre ítélték, de az ügyészek, bírák és pszichológusok is értetlenül állnak a megdöbbentő bűntény előtt, és továbbra sincs pontos válasz arra a kérdésre: mi vezethetett oda, hogy két gyerek hidegvérrel kivégezzen két embert?

Hidegvér

2016. április 13., hétfő éjfél körül volt, amikor Lucas Markham megérkezett Kimékhez. A két – akkor még 14 éves – fiatal párt alkotott már egy ideje. Szerelmüket nem nézték jó szemmel, Kim édesanyja, Elizabeth Edwards ki is tiltotta házukból a fiút, aki így a fürdőszoba ablakán jutott be.

Táskájában négy konyhakés, fekete pólóba csomagolva.

Lucas megkérdezte tőlem, biztos vagyok benne, hogy akarom? Azt feleltem, igen. De aztán a végén mégsem tudtam megtenni, így ő tette meg

– idézte fel akkori párbeszédüket Kim később a rendőrségnek.

Kim a fürdőszobában maradt, miközben barátja Elizabeth hálószobája felé osont. Kim utánaszólt, suttogva: „Vedd le a cipődet!”

Amikor Lucas odaért barátnője anyjának ágyához, a nő aludt. Nyolcszor szúrta meg. Kétszer a nyakán, aminek következtében súlyosan megsérült Elizabeth légcsöve. A nő megpróbálta védeni magát, de a fiú egy párnát nyomott az arcába és még hatszor megszúrta. Mire Elizabeth lánya, Kim belépett a szobába (a vallomásában azt mondta, meg akarta nézni, mi folyik ott, ellenőrizni akarta, hogy Lucas rendben van-e), az ágyat és a falat vér borította. Lucas odaszólt Kimnek, hogy zárja be az ajtót. Kim odasétált az ágyhoz, az édesanyja kapálódzó keze hozzáért.

Kinyújtotta a kezét, meg is érintettem. Amikor felfogtam, hogy ez az ő keze, azonnal visszahúztam az enyémet. Aztán leültem a földre, az ajtó mellé, és azt hajtogattam magamnak, hogy „lélegezz”. Pánikroham közeli állapotban voltam. Aztán föl-le járkáltam, és azt mondogattam, „minden rendben lesz, nyugodj meg, hamarosan vége lesz.”

Lucas megnézte Elizabeth pulzusát, és amikor biztossá vált, hogy már nem él, a két gyerek átsétált Kim húgának szobájába. A fiú ugyanazzal a módszerrel végzett a 13 éves kislánnyal, mint a 49 éves Elizabethtel: először többször nyakon szúrta, majd egy párnával megfojtotta.

A kést letette a kislány éjjeliszekrényére, és ott is hagyta.

A két áldozat: Elizabeth Edwards és lánya Katie. Fotó: Facebook

A brutális gyilkosság után a pár vizet engedett a kádba, megfürödtek, hogy lemossák testükről a vért. Fürdés után fogták Kim matracát (a lány a néhány perccel ezelőtt meggyilkolt húgával aludt egy szobában), és levitték a földszintre, letették a nappaliba a tévé elé. Teasüteményt és jégkrémet ettek, szeretkeztek. Aztán megnéztek három Alkonyat-filmet egymás után.

Tervük az volt, hogy a gyilkosság utáni napon magukat is megölik, de inkább megnéztek egy negyedik Alkonyat-filmet. Megint Kim volt az, aki miatt meg kellett változtatni az eredeti tervet, amit néhány nappal ezelőtt egy McDonald’s-ban véglegesítettek. Az eredeti terv az volt, hogy Kim követi el a gyilkosságokat, végül visszakozott, és Lucasra hárította a feladatot.

A gyilkosság után 36 órát töltöttek együtt a házban. Mivel nem jelentek meg az iskolában, a rendőrség már kereste őket és Elizabethet is, aki konyhásként dolgozott egy közeli általános iskolában. A rendőrök betörték a földszinti ablakot, így jutottak be a házba, a két gyerekre a paplan alatt feküdve találtak rá. Először Kimet kérdezték, hol van az édesanyja. Az emeleten – válaszolta egykedvűen a lány. Aztán Lucastól kérdezték meg, mi történt Elizabethtel.

Miért nem mennek és nézik meg maguk?

– kapták a félvállról eleresztett választ.

A két fiatalt a nottinghami bíróság tavaly novemberben ítélte életfogytig tartó börtönre. Legkorábban 17 és fél év múlva szabadulhatnak. Az akkori ítélethirdetéskor még nem hozták nyilvánosságra az elkövetők személyazonosságát, csak idén májusban derült ki a közvélemény számára, hogy pontosan kik követték el ezt a kegyetlen bűntényt. A bíró kiemelte, hogy a két gyerek mennyire nem mutatott megbánást, miközben gondosan kitervelték, hogyan ölik meg Kim édesanyját.

Lucas Markham és Kim Edwards Fotó: Facebook

Bosszú

Az egész Nagy-Britanniát sokkoló gyilkosság döbbenetes részletei csak most kezdenek kiszivárogni. Az, hogy mi vezethette odaáig Kimet, hogy édesanyja és húga meggyilkolását tervezze, majd végignézze, a pszichológusokkal való beszélgetéseiből lehet megfejteni.

Ezekből kiderül, hogy Kim nem érezte magát szeretve, nem tartotta magát a család tagjának, kívülállónak érezte magát.

A lány unott, rideg vallomásai még a nyomozókat és a szakembereket is megdöbbentették.

Kim úgy beszélt anyja és húga megöléséről, mintha az egy normális, hétköznapi dolog volna. A Channel5 dokumentumfilmjében hallható hátborzongató részletek, ahogy a gyilkosságról beszél: mintha egy életunt tini egykedvűen mesélne szürke hétköznapjairól.

Néhány kiragadott mondat Kimtől:

  • Arra a kérdésre, mit érzett, amikor anyja és testvére halott volt: Oké voltam ezzel.
  • Meg akartam bosszulni, ahogy bánt velem.
  • Azért tettem, mert egyáltalán nem szerettem az anyámat, és nem akartam, hogy más életét is tönkre tegye.
  • Már kiskoromban sem jöttem ki jól vele, mindig a húgomat favorizálta. Azt mondta, ez nem így van, de én tudom, hogy hazudott.
  • Lucas utálta, amikor felhúztam magam anyán, ezért ő sem szerette őt és a testvéremet.
  • Megszabadultam a legnagyobb problémától, ami depresszióssá tett, ez pedig az anyám volt. Megkönnyebbültem.

Gyűlölet

A kriminálpszichológusok azt találgatják, hol törhetett meg annyira Elizabeth és Kim kapcsolata, hogy a lányt ennyire magába szippantsa a gyűlölet. A válasz erre egy évekkel ezelőtti eset lehet, amikor Kim még csak 8 éves volt. Egy vitában az anyja annyira elveszítette önuralmát, hogy állkapcson ütötte a gyereket. Akkor Kimet és húgát, Katie-t is 4 hónapra nevelőszülőkhöz küldték. Miután újra hazakerültek, Kim és édesanyja folyamatosan veszekedtek. A gyilkosság előtti napon is, mert Elizabeth nem akarta, hogy lánya találkozzon az apjával, aki évekkel ezelőtt elhagyta őket.

Kim gyűlölete akkor tetőzhetett, amikor hetekkel a gyilkosság előtt anyja megtiltotta, hogy Lucas betegye a lábát a házukba.

A bíróságon több pszichiáter is vallomást tett, hogy segítsenek felfejteni a brit sajtóban Alkonyat-gyilkosságként elhíresült esetet.

Egyikük a Kim és Lucas között fűződött mérgező Bonnie és Clyde kapcsolatot emelte ki, és azt, hogy bár a lány korábban járt pszichológusnál, nem volt megállapítható semmilyen mentális rendellenesség, az viszont nyilvánvaló volt, hogy küzdött azzal a keserű érzéssel, hogy nem részese a családi egységnek.

Úgy érezte, kihagyják a családi háromszögből. Az érzékelte, hogy az anyja sokkal inkább a testvéréhez kötődik. Ez a családi dinamika boldogtalanná tette, és féltékennyé a húga iránt. Egyetlen megoldást látott: megölni az anyját.

Martin Holvey, aki a nyomozást vezette azt mondta, szerinte a példátlan eset leghátborzongatóbb része az, ahogy a gyilkosság után folytatták a napi rutint, mintha mi sem történt volna. Tévéztek, ettek, szeretkeztek és használták az emeleti vécét is, amelytől nem messze a két holttest vérben fagyva feküdt.

Főképp a fiatalok szoktak olyan dolgokat a felnőttek fejéhez vágni, amiket nem gondolnak komolyan. Gyűlöllek, meg akarlak ölni, ehhez hasonlókat. Ezek odavetett mondatok, de Kim és Lucas esetében nem azok voltak Komolyan gondolták a gyilkosságot, beszéltek róla és megtették.

Egy gyerekpszichológus az ügy kapcsán a Vice-nak nyilatkozva kétségét fejezte ki, hogy a a két fiatal a börtönével után sikeresen tudna integrálódni a társadalomba. Szerinte nagyon nehéz empátiát ébreszteni olyan emberekben, akikben nincs.

Nehéz meggyőzni bárkit is, hogy érezzen empátiát, ha eredendően nincs benne empátia. Ez biológiai dolog. Ha valaki nem érez félelmet és szomorúságot, hogy a csudába értené meg ezeket a másik emberben?

(Vice, BBCMurderd By My Daughter – Channel5 riportja)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik