Nagyvilág

Börtönbe küldték a gyerekeket halálra gázoló magyarokat Angliában

Négyéves börtönbüntetésre ítélték csütörtökön azt a magyar férfit, aki szilveszterkor halálra gázolt egy 11 és egy 12 éves lányt az angliai Oldhamban – írja a The Telegraph.

Hegedűs Gábor a megengedett 50 km/h-s sebesség helyett 65-tel haladt, mielőtt elütött a gyerekeket. A Magyarországon rablás miatt elítélt 39 éves férfi lassított, de az ütközés pillanatában is legalább 47 km/h-val hajtott.

A 12 éves Helina Kotlarova a gázolás erejétől átesett a másik sávba, ahol egy szemből érkező jármű is elütötte. A 11 éves Zaneta Krokova legalább húsz métert repült. Helina a helyszínen életét vesztette, Zaneta a kórházban halt meg két nappal a 2016. december 31-i balesetet követően.

Hegedűs – akinek nem is volt jogosítvány – elhajtott a helyszínről, majd később lerakta az autóját és bejelentette, hogy ellopták, de a térfigyelő-kamerák felvételei alapján azonosították és másnap elfogták.

Mindkét lány Csehországból vándorolt Nagy-Britanniába, szüleik pedig tolmács segítségével tettek vallomást a bíróságon.

Sylva Kotlarova, Helina édesanyja arról beszélt, hogy másik nyolc gyermeke megtört testvérük halála miatt. Mint mesélte, mindkét lány, a barátaik és unokatestvéreik együtt tartottak haza egy családi buliról, amikor az egyik lány, Michaela az ajtójukhoz rohant és közölte, baleset történt.

Sosem felejtem el azokat a pillanatokat. A férjem oda sem tudott nézni. Én megráztam a lányomat. Néhány angol hölgy megpróbált lenyugtatni. Könyörögtem az orvosnak, hogy segítsen rajta, de nem lehetett mit tenni.

– fogalmazott.

Megjegyezte, nagyon nehéz arra gondolnia, hogy sosem látja viszont kislányát és nem ölelheti többé magához.

A másik lány édesanyja elmondta, hogy Zaneta kétéves öccse nem tudja felfogni, hová tűnt mellőle a nővére és gyakran beszél a lány otthon tartott hamvaihoz.

Úgy érezzük, hogy ez az ember életfogytiglani büntetést adott nekünk, lányunknak pedig a halált

– közölte.

A bíróság a térfigyelő kamerák felvételei alapján megállapította, hogy Hegedűs inkább felelőtlen volt, mintsem veszélyes, ugyanis a lányokat részben takarta egy szemből érkező teherautó. A magyar sofőrnek így mindössze két és fél másodperce volt reagálni.

Hegedűst a bíróság végül négyéves börtönbüntetésre ítélték és öt évre eltiltották a vezetéstől.

A 19 éves Orsós Dávid 20 hónapos, a 49 éves Pető Zoltán 25 hónapos börtönt kapott, amiért megpróbálták átverni a hatóságokat a kocsi eltűntnek nyilvánításával.

Az 50 éves Kalányos Lajos 21 hónapra vonul rács mögé, szintén azért, mert fals alibival állt elő a rendőrségnél.

John Potter bíró elmondása szerint javasolja a vádlottak deportálását a büntetésük letöltése után, de ez a belügyminisztérium hatásköréhez tartozik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik