Nagyvilág

Meghalt a kétgyermekes anya, akit két éve gyújtott fel a barátja

Meghalt kedden Judy Malinowski – jelentette be a 33 éves nő családja. A kétgyermekes anya korábban legyőzte súlyos ópiátfüggőségét és a petefészekrákot is, de a volt barátja brutális támadása során szerzett sérüléseket nem tudta legyőzni. A nőt 2015 augusztusában locsolta le benzinnel, majd gyújtotta fel a 41 éves Michael Slager egy ohiói benzinkútnál. Malinowski testének 80 százaléka megégett, azóta kórházban ápolták.

„Azért szenvedett két éven át, hogy el tudja mesélni a történetét. Kinek lett volna rajta kívül ennyi ereje?” – tette a fel a kérdést Bonnie Bowes, a nő anyja.

Judy Malinowski a lányaival (fotó: Facebook)

Judy Malinowski fülei és néhány ujja teljesen elégtek a tűzben, a torka sérülései miatt csak gép segítségével tudott lélegezni a beszéde erőtlen suttogásra korlátozódott. Két év alatt 56 műtéten esett át, de az orvosok képtelenek voltak ellátni hátán és fenekén lévő hatalmas nyílt sebeket, mert a nő nem bírta volna ki, hason fekve az operációt. Malinowskit májusban szállították egy olyan, palliatív ellátást biztosító intézménybe, ahol a gyógyításával már nem foglalkoztak, csak a fájdalmait enyhítették.

Michale Slager (fotó: Gahanna PD)

Michael Slager a bíróságon azt mondta, hogy nem szándékosan gyújtotta fel a nőt, csak baleset történt, amikor rá akart gyújtani. Az esküdtek nem hittek neki, a bíró a maradandó károsodást okozó súlyos testi sértés miatt kiszabható legsúlyosabb büntetést, 11 évnyi börtönt szabott ki rá. Most, hogy Malinowski meghalt, az ügyészség újratárgyaltatná az ügyet, gyilkosság vádjával.

A közvéleményben hatalmas felháborodást váltott ki annak idején, hogy a nő borzalmas sérüléseihez képest Slager túl enyhe büntetést kapott. A társadalmi nyomásnak engedve, Ohio állam törvényhozói kidolgoztak egy új törvényt, amit Malinowski tiszteletére Judy törvényének neveztek el. A jogszabály értelmében sokkal súlyosabb büntetés lenne adható az olyan gyújtogatásos bűncselekményekért, mit amilyet Slager követett el. Judy törvénye a szenátus jóváhagyására vár.

(via Daily Mail)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik